A testépítés király!

2011-04-06

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Ha gonoszak lennénk, azt mondanánk: végre egy Lesukov interjú, ami érdekes is. De nem vagyunk gonoszak: nem mondjuk, csak írjuk.

Szereplőink:

Alexey Lesukov, Junior Abszolút Európa bajnok és Orosz bajnok. 1988-ban született Apatiban, Murmanszk környékén, ahonnan az „Északi fővárosba” (Szentpétervár) költözött az egyetemi tanulmányai miatt.
Natália Lagutkina: 2007-ben ismerkedett meg Alexey-jel, és 2008 februárjában költözött Moszkvából Szentpétervárra, hogy a bajnok közelében lehessen. Sokat segít Alexeynek a bajnoki teendőiben, a maradék idejében pedig az „Almaz”-ban dolgozik edzőként.
Andrey Prokofjev, a testépítés mestere, orosz veterán bajnok, emellett az „Almaz” klub vezetője, ahova 2005-ben egyszercsak betoppant Alexey Lesukov. Legnagyobb álma tanítványát az Olympia színpadán látni.

„Természetesen rengeteg irigyünk van, ez világosan látszik az Internetes fórumokon és kommenteken”- kezdi mesélni Alexey - „Ám én egyáltalán nem reagálok rájuk, nem tudja megérinteni a lelkemet. Egyébként sem igazán fórumozok, a barátnőm Natália szokta olvasni a fórumokat és ő közvetít nekem.” - Néha nemcsak olvas, de ő Alexey fő védelmezője a virtuális világban. Sőt tulajdonképpen ennek köszönhetik ismeretségüket is.
„Alexeyről ocsmány dolgokat állítottak én meg természetesen megvédtem őt.”- így mesél kapcsolatuk kezdetéről Natália.
Azt sem tagadja, hogy Lesukov már a legelején megtetszett neki. „Nagyon megtetszett nekem, amikor 2007-ben az Európa bajnokságon szerepelt, a formája egyszerűen tökéletes volt. Később neten kezdtünk levelezni és Skype-on is nagyon sokat beszélgettünk.”
A világháló azonban néha megtréfálja Natáliát és Alexeyt és olyan híreket is olvasnak sport- és szerelmi életükről, hogy még ők is meglepődnek.  (Pl. ezen cikk feldolgozásakor első ötletünk az lett volna, hogy mivel ez a 623-ik Lesukov interjú és félő, hogy nem kattintatának már a kedves olvasók, a "Lesukov kismacskákkal kúr" címet adjuk neki.- a szerk.)

„Versenyidőszakban az emberek egyszerűen nem hagynak nyugtot neki, folyamatosan arról irogatnak, hogy egész biztosan valami felháborító dolgot csinál magával ezért ilyen a formája, és hogy pár év múlva a süllyesztőben fog kikötni.” Különösen nagy nyomás nehezedett Lesukovra Vladimir Turcsinszkij halála után (orosz nehézatléta 47 évesen hunyt el), folyamatosan azt mondogatták neki „ Te is így végzed”.
„Egyszerűen döbbenetesek az emberek”- mondja Natália az Internet negatív tulajdonságait pedzegetve. „Az idén pedig történt egy másik érdekes eset. Kiderült, hogy Alexeynek új barátnője van. Ekkor én éppen nem voltam Péterváron és mire hazaértem több tucat email-em volt, hogy ne bánkódjak a szakítás miatt, találok majd sokkal jobb pasit is. Hihetetlen mennyi „kedves” ember él errefelé.”

Mivel magyarázható ez a rengeteg támadás?

„Elítélni mindent ami kicsit is jobb nálunk – ez a vérünkben van valószínűleg- elmélkedik Alexey- Valószínűleg ilyen az orosz emberek mentalitása” (sajnos nem csak az oroszoké – a szerk.)

„A szovjeteké.” - szól hozzá a társalgáshoz Andrey Prokofjev - „Nekem személy szerint kicsit sem tetszik az Interneten való személytelen ítélkezés. Olyan emberek, akik nyilvánvalóan nem tudják/értik, mitől olyan a sportoló formája amilyen, azonnal megpróbálják degradálni és kompromitáló helyzetbe hozni az atlétát, de ezzel csupán magukat kompromitálják. Az igazi férfi edz, ha pedig valami mondani valója van azt személyesen a másik szemébe teszi. Én alapból nem tartom az Internetet megfelelő kommunikációs csatornának. Régen mindent egymás között beszéltünk meg, mindig akadt idő egy-egy személyes találkozóra. Összecsörögtünk, találkoztunk és megbeszéltünk mindent, ami nélkülözhetetlen egy baráti kapcsolat során...”

Alexeyt személy szerint nagyon mulattatják a magasságát firtatók megjegyzései. „Gyakran mondják, hogy túl alacsony vagyok ahhoz hogy az Olympián szerepeljek és, hogy semmi keresni valóm sincs ott. Ám ilyenkor nem veszik figyelembe például hogy Dexter Jackson is akkora, mint én, pedig van közös képem is Dexterrel. Én szeretem a magasságom, különösen, hogy így kisebb az erőkar, ez pedig a fizikai erőmet növeli. Meg nem is szeretnék 180 cm magas lenni, hogy az off szezonban 150 kilós legyek, az már nagyon nagy teher a szervezetnek. Persze a hátamat így se tudom megvakarni, de mindig ott van Natália” - poénkodja el a dolgot Alexey.

És mire van szükség a célok eléréséhez? Hát, hitre, és Alexey hisz magában a cél pedig egyértelmű - „Mr. Olympia”.

- „Tudom, hogyha így folytatom az edzéseket és így halad a fejlődésem is, akkor ott leszek. Ezt tisztán látom magam előtt, és ezt akarom.”

Mindez mikor valósulhat meg? Mindennek meg van a maga ideje, ennek ellenére Alexeynek igen pontos elképzelései vannak az elkövetkezendő 3 évre. „Szeretném ha a súlyom 108-110 kg között lenne versenyfazonban.” -mondta Alexey.

- „Mindemellett nem kötöttük ki mi a határ, egyszerűen csak dolgozunk a legjobb tudásunk szerint, és egyforma az elképzelésünk a jövőt illetően.” - fűzte hozzá az edző.

Persze nemcsak a sportban vannak célja, Alexey szeretne saját autót és lakást is a közeljövőben. Bár ezen célja szorosan összefüggenek a sportolói karrierjével is, hiszen Alexeynek már a testépítés a munkája. „Korábban még nem a testépítésben láttam a jövőmet, ellenben most már nem tudom elképzelni, hogy mással foglalkozzak. Amikor rájössz, hogy akár a legjobbakkal is versenybe szállhatsz az elmondhatatlan érzés. Először csak ez hajtott, később már pénzt is kerestem ezzel, és jöttek a szponzori szerződések is, így pedig olyan munkám lett ami boldoggá tesz. Nem tudok elképzelni még egy olyan munkát ami ennyire frankó lenne.”

Alexey nem váltotta meg az orosz testépítést, pénzt ő nem a versenyzéssel keresi, hanem a szponzori szerződésekkel és személyi edzésekkel. Hogy mennyit tesz ebből zsebre? „Eleget”- fogalmaz röviden. És ebben biztosak is vagyunk, hiszen minden győzelmével újabb nullák kerülnek az összegek végére.


Alexey egész életét a testépítésnek rendelte alá

„Egy átlagos napirendem: edzés és evés. Általában kora reggeli órákban edzem, majd hazamegyek és alszom. Naponta kétszer szoktam aludni egyszer 5-7-ig és egyszer 8 órát. Ezután pedig vagy a klienseimet edzem – nincs sok, de az edzések több órásak, vagy elmegyünk sétálni Natáliával. Néha szintetizátoron is szoktam játszani. Zenei iskolába jártam, igaz már vagy 6 éve nem zongorázta, de nemrég vettem egy szintetizátort.” Ám a testépítő életformának még ezen a nem túl sportos hobbin is hagyott nyomot. „Bizonyos akkordokat lejátszani és különösen mindezt gyorsan végrehajtani elég problematikus mivel vastagok az ujjaim. Persze versenyfazonban ez is egyszerűbb” - vigyorog Alexey. „Egyébként széles a zenei ízlésem spektruma. Nagyon szeretem a klasszikus zenét is a mai modern mellett. Ha edzőteremben vagyok akkor egyértelműen Drum&Bass vagy más nehéz műfaj, de ha én zenélek akkor inkább a klasszikus és romantikus dallamokat részesítem előnyben.”

Nos, Natáliát csak irigyelni lehet, hiszen hány lány mondhatja el, hogy jóvágású gavallérja saját előadásún romantikus dallamokkal szórakoztatja.

„Gyakran el szokta nekem játszani a „Titanicot”, az „Even if my heart”-ot vagy valamelyik Beethovent, legalábbis azt hiszen, ehhez nem igazán értek.”

Így már érthető, hogy az orosz szépség miért adta fel a pezsgő moszkvai életet és költözött le Pétervárra szerelméhez. „Moszkvában egy 3 szobás lakásom van, itt viszont egy "kommunálkában" élünk(olyan albérlet, ahol több háztartás él együtt, közös a wc,a fürdőszoba és a konyha, ám mindenkinek legalább 1egy saját szobája van- a szerk.). Sőt eleinte kollégiumban laktunk és ott 5-en voltunk egy szobában. Szóval ahhoz képest most fantasztikusan élünk.”
Alexey és Natália nemcsak együtt él, hanem egy helyen is dolgoznak, nevezetesen az „Almaz”-ban. Ám azt Natália is elismeri, hogy a közös élet gyakran nem egyszerű.

„Azt hiszem sok feleség megért engem. Az igazán nehéz időszak a szálkásítás - csak 2-3 hónap. Ilyenkor vannak olyan pillanatok, amikor nagyon ingerült, mert valami nem sikerült jól, és olyankor minden a szerettein csattan. Bár mondjuk ilyen minden családban előfordul. Én pedig tökéletesen megértem Alexeyt, ez az élete és a munkája, én pedig igyekszem mindenben segíteni neki. De legalább nem iszik és nem dohányzik. Nekem megfelel.” - teszi hozzá mosolyogva.

A testépítés rejtelmeivel a fiatal tehetséget az edzője Adrey Prokofjev ismertette meg. „Nagyon jól emlékszem arra a pillanatra, amikor először találkoztam Alexey-el, izmosságával egyértelműen kirítt a többiek közül.” - emlékezik vissza Andrey. „Amikor megtudtam hogy hány éves, egyszerűen ledöbbentem hogy ilyen formája van. ”

Alexey ezt a találkozót szintén sosem fogja elfelejteni. „Akkoriban vagy másfélszer ekkora volt, vagy legalábbis nekem úgy tűnt. Odajött hozzám és ezt kérdezte: Régóta edzel? Mondtam: Nem. Ekkor végig nézett rajtam és megkérdezte: Akarsz versenyezni?”

Akkoriban Alexey úgy gondolta, hogy az első versenye kb 20 éves kora körül fog megvalósulni, ám minden sokkal hamarabb történt. Alexey lényegébe már 11 éves korában szeretett volna testépítéssel foglalkozni, de legalbbis elkacérkodott a gondolattal. Majd 15 évesen elkezdett karatézni és ebből kifolyólag néha-néha lement az edzőterembe is. A suli elvégzése után Pétervárra költözött a főiskolai tanulmányai miatt. „Atlétika szakra jelentkeztem, és ekkoriban még csak halvány elképzeléseim voltak a testépítésről. A bátyám vitt le először az „Almaz”-ba, mert ez ingyen volt és persze közel is.” - emlékszik vissza Alexey a nem is olyan régi időkre.

Lesukov az első versenyét játékos könnyedséggel nyerte

„A tömegnövelés végén 92 kg-ot nyomtam a versenyre viszont be kellett fogynom 75 kg-ra. Egyáltalán semmilyen elképzelésem nem volt a szálkásításról, azt sem tudtam, hogy ez lehetséges e. Végül pedig igen jól sikerült leszálkásítanunk engem. Valószínűleg az volt az eddigi legjobb formám. A mérlegelésnél megnéztem az ellefeleimet és megkérdeztem az edzőmet: „Andrey ő meg kicsoda?” - A legtöbben úgy néztek ki, mint akik még sosem edzettek, vagy ha mégis akkor nem tudni, hogy mégis mit.”
Hát igen a természet bőven megáldaotta Lesukovot. Bár sok ilyen szerencsés és tehetség srác van a világban, mégsem lesz mindegyikből bajnok. Itt nem elég csak azt csinálni ami „jól esik”. Bajnok az lesz, aki megtanul túllépni azon, hogy „nem bírom” és „nem akarom”.

Elnézve Alexey magabiztos fellépését nehéz elképzelni, hogy ennek a srácnak valaha is problémája volt a szerepléssel. „Régebben nem utáltam a szabad pózolós részt. Most akkor kimegyek a színpadra és táncolnom kell?! Ha nem tudsz rendesen pózolni, akkor valami egészen fura dolog sül ki belőle, ami cseppet sem esztétikus. De felvettem a „harcot” a problémával és egyre jobban és jobban ment a dolog. Sőt mára megfordult a dolog, azt akarom elérni hogy tomboljon a nézőközönség. A Body Extreme-n való fellépésem is őrült siker volt. Ez nagy élmény, mert a felkészülés során hatalmas energiát fektetsz bele a dolgokba és amikor sikered van akkor végül is minden megtérül.”

Mi a titok?

„Elsősorban genetika - köszönet anyunak és apunak. Elvégre 13 éves korában már olyan fizikuma volt, amit egy 17 srác is megirigyelhetne.” - elmélkedik Natália azon, miben is rejlik Alexey sikerének kulcsa. „Emellett gyerekkorában zongorázott és karatézott is, ez pedig türelemre és kitartásra nevelte, ami szintén nagyon fontos tényező. 16-17 éves korában pedig felköltözött Pétervárra, hogy felvételizzen az egyetemre (az orosz oktatásban nincsen gimnázium 11 osztályos iskola után érettségiznek és mennek továbbtanulni - a szerk.), tehát elköltözött aputól és anyutól, ami azért egy igen komoly lépés volt az önmegvalósítás irányába.”


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz n...
Rock ballada napot tartunk, mert olyan vidámak vagyunk, hogy szörnyű, ismét van speciális vendégünk Fekete Miki személyében, és megtárgyalun...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!