Arnold Classic 2010: preview

2010-03-01

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Az Arnold Classic körül óriási a hírverés, sokak szerint ugyanis a verseny történetének legerősebb mezőnye fog összecsapni idén Columbusban.

 

Akik a fenti állítást hangoztatják, valószínűleg elfelejtették, hogy a többség által bajnokesélyesnek tartott négy versenyző 2008-ban már egyszer elfoglalta az első négy helyezést - tény azonban, hogy azóta mindannyian még nagyobb nevet szereztek maguknak, és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy mások is indulnak, a testépítésben pedig történtek már meglepetések. Nézzük végig tehát a versenyzőket!

 

Kai Greene
A Predátor címvédőként érkezik a versenyre, hiszen tavaly Ronnie Colemant idéző fantasztikus kondícióval, szörnyszerű méretekkel, hatalmas combokkal és elképesztő háttal vita nélkül nyerte meg a show-t, így ő az egyik abszolút favorit - annak ellenére, hogy a Mr. Olympián a mostani vetélytársai közül ketten is legyőzték, de Kai nem volt csúcsformában, ugyanis túldiétázott a versenyre. A felkészülési videók alapján a formáját nem igazán lehet megítélni, de az biztos, hogy az edzője, Oscar Ardon kőkeményen hajtja az Alienként is emlegetett versenyzőt, a súlya pedig még négy héttel a verseny előtt is 130 kiló körül mozgott, és állításuk szerint ez nem is igazán fog lejjebb menni, de nem a súlyt nézik, mivel a kondíció az elsődleges szempont.

 

 

Dexter Jackson
Dexter már három alkalommal megnyerte a versenyt, így az esetleges negyedik címmel beállítaná Flex Wheeler rekordját, ráadásul a 2008-as, eddig utolsó győzelme óta Mr. Olympia is lett - amit egyik ellenfele sem mondhat el magáról -, és bár elveszítette a címet, a Pengét semmiképpen sem szabad leírni, hiszen borzasztó szárazságot és lenyűgöző esztétikát mutat be a színpadon minden egyes alkalommal - így arra senki nem számíthat, hogy formán kívül lesz. A bajnok sajnos nagyon csendben készül, így nem tudni hogy halad, de korábban azt nyilatkozta, hogy úgy áll a versenyhez, mintha címvédőként indulna - magabiztosságban tehát nincs nála hiány.

 

 

 

Branch Warren
Branch a legutóbbi versenyeredmény alapján a "legnagyobb kutya", hiszen az Olympián egy brutális formával mindenkit maga mögé utasított - kivéve persze Jay Cutlert, de vele most nem kell megmérkőznie. A texasi pitbull már három legizmosabb címet gyűjtött be az Arnoldon, de az első helyről eddig valamiért mindig lemaradt - ezen igyekszik változtatni, és most meg is van a sansza. A felkészülési videók alapján mindent megtesz az ügy érdekében, kőkeményen edz és elmondása szerint a gyengéjének tartott felső hátán és karján is tudott javítani, így már csak a tavalyi kőkemény kondíciót kell megismételnie - de hogy sikerül-e, az csak a hétvégén derül ki.

 

 

 

Phil Heath
Phil 2008-ban alaposan felrázta a testépítés világát, és bebiztosította helyét az élmezőnyben egy harmadik helyezéssel élete első Mr. Olympiáján, majd 2009-ben nem is indult máshol, hogy a nagy cím megszerzésére koncentrálhasson, de megbetegedett a verseny napjára, és elrontotta a formát. A presztízs miatt most nem teheti meg, hogy kihagyja a tavaszt, így az Arnoldon igyekszik majd bizonyítani, hogy a tavalyi hiba csupán egyszeri alkalom volt. Kevesebben emlegetik most esélyesként, ugyanis ezúttal nincs körülötte akkora "hype", mint az elmúlt években, de ha a beígért 5-6 kiló plusz izmot képes lesz prezentálni a megfelelő lepucoltsággal együtt, akkor jó esélye van az első hellyel a zsebében távozni Columbusból.

 

 

Toney Freeman
Toney minden versenyen fekete lónak számít, hiszen ő a magasságával együtt óriási tömeget és egy elképesztő X-alakot tudhat magáénak, ami ha sziklakemény kondícióval és teltséggel párosul, akkor kevesen tudják csak legyőzni - de ez a forma nem mindig áll össze. Volt már az Olympián a legjobb ötben, de egy hete Phoenixben, egy kis versenyen a dobogó legaljára szorult, pedig papírforma szerint könnyedén nyernie kellett volna, azonban a pletykák szerint nem víztelenített, de úgy tűnt, hogy tömegben fejlődött az elmúlt évekhez képest, így most mindenképpen esélye lehet az első ötben végezni, vagy akár előrébb is - bár a győzelem távolinak tűnhet számára.

 

 

Melvin Anthony
Csodálatos Melvin tavaly csalódást keltő évet zárt, azonban idén már ünnepelhetett egy első helyet, és Charles Glass segítségével keményen dolgozik, hogy ezúttal még jobban mutasson a színpadon. Melvin számára a győzelem nem tűnik reális célnak ebben a mezőnyben, de az ötödik helyet megszerezheti, különösen, ha tud javulni az egy héttel ezelőtti formájához képest. Több dolgot is nyerhet azonban a a pózkirály, mint a bajnoki címet: a legjobb pózoló díjat például - amiben Kai lehet a fő riválisa - és helyreállíthatja a hírnevét, ugyanis a tavalyi év után sokan leírták.

 

 

 

Ronny Rockel
Ronny sokáig az egyik legalulértékeltebb versenyző volt, tavaly ezért meg is próbált befogyni a 202 fontos kategóriába, hogy megkapja az elismerést, ami kijár neki, de ez végül nem jött össze, és talán ő örült ennek a leginkább. Kiváló csomagot sikerült ugyanis az Olympiára összeraknia, a remek kondíciója és teltsége egészen a hetedik helyig repítette. A felkészülési képek alapján most is nagyon jól halad, és ha sikerül újra összehoznia a formát, akkor neki is jó esélye van az ötödik hely megszerzésére - de ebben a "lineup"-ban minden bizonnyal a hatodiknak is örülne, hiszen még nincs meg a Mr. Olympia kvalifikációja.

 

 

 

Hidetada Yamagishi
Hide tavaly alaposan összekapta magát: végigversenyezte az évet, és többször is közel került egy győzelem megszerzéséhez, de végül mindig be kellett érnie egy top helyezéssel, ahogy az idei szezonnyitón is "csak" második lett. A kis japán főleg a bámulatos kondíciójáról és arról ismert, hogy mindig csúcsformában lép színpadra, de ez valószínűleg kevés lesz egy ekkora versenyre, azonban a legjobb tízbe mindenképpen esélyes, és nagy adag presztízst nyerhet azzal, hogy elver néhány versenyzőt, akivel szemben papírforma szerint nem lenne esélye.

 

 

 

Johnnie Jackson
Johnnie az elmúlt években nem igazán ért el olyan eredményeket, amilyeneket képes lenne, de ez nem csak a lemaradt lábainak köszönhető, sokkal inkább a szárazságnak - illetve annak hiányának - tudható be. A világ legerősebb testépítőjének kikiáltott Johnnie most Branch-el együtt készül, de ez az egy héttel ezelőtti Phoenix Pron nem látszott túlságosan a fizikumán - remélhetőleg ezúttal sikerül jobban lepucolnia magát, ugyanis akkor az első hat helyezés egyikének megszerzésére is lehet esélye, ha nem jön össze a forma, akkor viszont a legjobb tíz is túl nagy falatnak bizonyulhat számára.

 

 

 

Roelly Winklaar
Roellynak ez lesz a debütáló versenye - az biztos hogy jól beválasztott, de valószínűleg nem tette volna meg, ha nem lenne biztos a dolgában. Nehéz feladat lesz számára rögtön elsőre a nagyágyúk mellett feltűnést kelteni, ezért igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy egy kis publicitást kapjon, például folyamatosan új fotókat hoz nyilvánosságra a fizikuma alakulásáról. Ezen felvételek szerint szépen alakul a forma, és ezen túl is óriási potenciállal rendelkezik, ugyanis elképesztően jó struktúrája van, így ha épít még egy kis masszát, akkor hamar az élmezőnybe kerülhet, de addig a top tíz lehet a reális cél számára - ha pedig szerezne már most egy Mr. Olympia kvalifikációt, az igazi bravúr lenne.

 

 

Sergey Shelestov
Sergey egy nagy tömegű versenyző, különösen a magasságához képest meglepően jó felépítéssel, ráadásul járt már a Mr. Olympia színpadán is, de tavaly nem sikerült kvalifikálnia a nagy showra. Az ő esetében a kondíció a kérdőjel, ha sikerül a formaidőzítés, akkor a legjobb tízben végezhet, sőt, nagy szerencsével akár egy Olympia kvalifikációt is elcsíphet, ellenben ha nem, akkor csak az utolsó helyek környékén rúghat labdába.

 

 

 

 

Tarek Elsetouhi
Tarek még egyszer sem jutott el az Olympia színpadára, és valószínűleg ezen a versenyen sem lesz képes elnyerni a jogot az indulásra, hiszen az egy héttel ezelőtti - sokkal gyengébb mezőnnyel bíró - Phoenix Pron is csak a kilencedik helyet sikerült megszereznie. Ez egy presztízsnövelő verseny lehet számára, hiszen az is elismerés, hogy egyáltalán meghívták, de hiába javulna a legutóbb mutatott formájához képest, itt még az első tízbe kerülés is túl nagy vállalkozás lehet neki.

 

 

 

Robert Piotrkowicz
Robert - mint tudjuk - a "szomszédból", azaz Lengyelországból származik, a 2008-as szezon után - amikor is Tóth Daninak sikerült megvernie - profinak állt, azóta pedig rengeteg versenyzéssel fokozatosan építette fel a profi hírnevét, és ezt megkoronázva tavaly a Sacramento Pron szerzett egy Olympia kvalifikációt. Valószínűleg ennek köszönhetően kapott meghívást az Arnold Classicra, és minden bizonnyal csak azért él a lehetőséggel, hogy ne maradjon le egy ekkora "buliról", hiszen a top profik ellen nincs sok esélye - szinte biztos, hogy az utolsó helyek egyikén fog végezni, ha mégsem így lenne, az már önmagában nagy meglepetést jelentene.

 

 

Szólj hozzá a fórumban!


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!