Branch ezúttal győzelemre tör!

2011-03-05

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
A 2011-es Arnold Classic előzsűrizése a várakozásoknak megfelelően alakult: vagyis a nézők elképesztően szoros küzdelmek szemtanúi lehettek - és lehetnek ismét rövidesen, a döntőben.

 

Branch Warren az előzetes várakozásoknak megfelelően brutális formában lépett színpadra az Arnold Classic-on, így a zsűrizés után ő tűnik a verseny favoritjának - de mindemellett akadt néhány meglepetés is Columbusban.

Az első meglepetést Dennis Wolf szolgáltatta, ugyanis óriásit javult a két héttel ezelőtti Flex Pro-n mutatott forma óta, amivel rögtön beverekedte magát a győzelemre esélyesek közé és az első kihívásba is - amiben rajta és Branch-en kívül még a szezonnyitón mutatott hihetetlen formát megismétlő Evan Centopani vehetett részt. Victor Martinez valóban felpakolt némi tömeget a Mr. Olympia óta, de a tökéletes kondícióhoz még hiányzik számára egy hajszál, azonban ha tud javulni a döntőig, még beleszólhat a bajnoki címért folyó harcba.

 

 

Dexter Jackson is is meglepetést okozott, csak ő kevésbé pozitívat, ugyanis miután a Flex Pro-n kikapott Evan-től, a szakértők azt várták tőle, hogy az Arnoldra visszatér a csúcsformájához - de nem ez történt, így egyelőre számára nem csak a győzelem, de még egy dobogós helyezés is távolinak tűnhet, de a testépítésben akár néhány óra alatt is drámai változások történhetnek, úgyhogy még a Penge is előrébb léphet. Ronny Rockel az elmúlt hetekben rendszeresen megmutatta, hogy halad a fizikuma tökéletesítésével, és nem is okozott csalódás: a német az elődöntőben porszáraz volt - bár a farizom most nem tökéletes -, amivel szinte biztosan szerzett magának egy helyet a hatos döntőbe. Éppen ezért úgy tűnik, ő Dexter fő ellenlábasa, ugyanis a 2008-as Mr. Olympia bajnoknak most nincs meg az a lenyűgöző kondíciója, amivel rendszerint meg tudja verni a németet, de a hátpózokban Ronny-nak is vannak tömegbeli hiányosságai, így kettejük harca nagyon szoros lehet.

Johnnie Jackson a kellemes meglepetéssel szolgálók táborát erősíti, mert bár a combja szemből még mindig nem elég vastag, a felsőteste és a kondíciója is Olympia-bajnoki szintűnek mondható, így jó esélye lehet megverni a hírek szerint apróbb betegséggel küzdő Roelly Winklaar-t, aki ezúttal nincs top kondícióban, és a hátizomzata sem fejlődött eleget ahhoz, hogy harcba szálljon a legjobbakkal.

A verseny magyar idő szerint éjjel 1:00-kor folytatódik a döntővel, mely online követhető lesz az élő közvetítésen keresztül!

FŐOLDAL

 

Szólj hozzá a fórumban!

 

Evan, Branch, Dennis és Victor

 

Branch Warren

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dennis Wolf

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Evan Centopani

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Victor Martinez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dexter Jackson

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ronny Rockel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Johnnie Jackson

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Roelly Winklaar

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá a fórumban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12205


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!