Eddie Abbew: Edzőtársak

2011-04-02

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Eddie Abbew ezúttal az edzőpartnerekről értekezik, kiemelve a nemek közti különbséget.

Testépítő pályafutásom során jónéhány edzőpartnerhez volt szerencsém. Nem azért, mert kiállhatatlan vagy szeszélyes vagyok, akivel lehetetlen sokáig együtt edzeni, messze nem erről van szó. Én szinte mindig egyfajta mentora voltam az edzőtársaimnak.

2006-ban például együtt versenyeztem Ricky Welling-gel a San Francisco Pro-n. Ricky, mint azt bizonyára tudjátok, vak és a versenyfelkészülés számára még a szokásosnál is keményebb, mégis, sikerült felkészítenem magamat, Carmen Knights-t és Ricky Welling-et ugyanarra a versenyre. Mondanom sem kell, nem értem el jó helyezést, tizenharmadik lettem, Rick pedig tizenötödik. A mentális stressz hatalmas volt rajtam.

Amire most utalni próbálok az, hogy az edzőpartnerek néha ugyanarra a versenyre készülnek. A személyes edzői tapasztalatomból azt szűrtem le, hogy a férfiak jobban kezelik ezt a helyzetet, mint a nők. Igen, ahogy mondtam! A férfiak jobbak ebben, mint a nők. Egyszer naívan megpróbáltam felkészíteni három lányt ugyanarra a figure vagy body fitness versenyre 2006-ban és csúfos bukás lett a vége. Korábban csináltam már ezt férfi versenyzőkkel, és megpróbáltam a módszert nőkre is átültetni. Nos. Nem működött. Az igazság az, hogy közvetlenül a döntő előtt az egyik felhívta a szövetséget, hogy az edzőtársát diszkvalifikálják azon az alapon, hogy hónapokkal korábban egy másik szövetségnél versenyzett. Mondanom sem kell, nem találtam szórakoztatónak.

Amiért ezt most felhoztam annak oka az, hogy jelenleg két olyan sráccal dolgozok együtt, akik ugyanabban a kategóriában versenyeznek, a 90 kg fölöttiben. Mo negyedik volt a kategóriájában 2009-ben, Norbert pedig hatodik tavaly. Már hat hónapja együtt edzek ezzel a két fickóval. Mo 24, Norbert pedig 34 éves. Én negyven fölött vagyok, tehát fel kell kötnöm a gatyámat, ha tempót akarok diktálni nekik. Az én felelősségem, hogy rendesen megcsinálják az edzéseiket és ezt én nagyon komolyan veszem. Szeretem ezt a két fickót és szeretném, ha mindketten jól szerepelnének, de sajnos ez már nem rajtam múlik. Azt remélem, mindketten jó helyezést érnek el a döntőben és az egyiküket remélhetőleg Brit Bajnokká koronázzák. Hogy melyiket, azt nem tudom! A fejleményekről mindenesetre tájékoztatni foglak benneteket.

(forrás: www.scitec.hu)


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz n...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!