Evan veretlen marad 2011-ben is?

2011-02-19

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
A Flex Pro előzsűrizésével megkezdődött a 2011-es IFBB profi versenyszezon!

 

Az eddig látottak alapján úgy tűnik, hogy már az első versenyen borul a papírforma: Evan Centopani brutális formában, Dorian Yates-t idéző kondícióval lépett színpadra, amivel rövid úton az első számú favorittá lépett elő. Dexter Jackson ezúttal óriási bakot lőtt azzal, hogy túlságosan is a teltségre koncentrált, és ezért feláldozott a védjegy szárazságából, így egyelőre ő a második helyre tűnik esélyesnek.

A harmadik helyért Dennis Wolf és Fouad Abiad harcol, annak ellenére, hogy a Farkas ezúttal nem fogyasztott túl, és kiváló alakkal valamint elképesztő tömeggel lépett színpadra, Fouad nem adja olcsón a bőrét, az első két helyezés sorsához pedig egyelőre egyiküknek sincs sok köze. Az 5. helyért egy másik duó csatázik a rengeteget fejlődött Ben Pakulski és Ben White személyében. Kettejük közül Pakulski-nál van a meglepetés ereje, ugyanis szemből brutálisan néz ki, de White-nak jobb a kondíciója, különösen a hátpózokban, úgyhogy alaposan feladták a leckét a bíróknak.

Egyelőre úgy tűnik tehát, hogy Evan folytatja a két éve megkezdett menetelését a profik között, de a meccs koránt sincs lejátszva, hiszen a néhány óra múlva esedékes döntő még változtathat a sorrenden - és általában szokott is, úgyhogy még bármi megtörténhet.

FŐOLDAL

 

 

 

Szólj hozzá a fórumban!

Evan Centopani

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dexter Jackson

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dennis Wolf

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fouad Abiad

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ben White

 

Ben Pakulski

 

Szólj hozzá a fórumban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16229


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!