FIBO 2010 beszámoló Drugs Bunnytól

2010-04-30

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
FIBO hetünk prózai részének utolsó darabja következik!

A FIBO európa elsőszámú, legnagyobb testépítő és fitnessz szakkiállítása, vására vagy ahogy tetszik - bár igazából nem a nagymértékű eladások jellemzőek itt, hanem a cégek reprezentációi számítanak - köttetnek itt nagyobb üzletek is, minthogy Jürgen vesz egy kiló proteint és két proteincsokit.

A méret dimenziók ehhez a mértékhez igazodnak: Essen városának Messe Essen nevű műintézménye a mi BNV-nkez hasonlóan ipari méretű kiállításokra szakosodva várja a publikumot és a kiállítókat: bazi nagy csarnokok hatalmas standok építésé teszik lehet lehetővé, ahol a reprezentáló cégek többé-kevévbé éltek is a lehetőséggel.

Elég nagy para volt a minden bizonnyal agazdasági válság elszenvedéséért trükkös módon bosszút álló Izland hamutarrorja: tartottunk tőle, hogy az amerikai cégek és az amerikai sztárok be sem teszik idén a lábukat a FIBO-ra. Aggodalmunk aszonban szerencsére alaptalan volt: nem lehetett a felhozatalra különösebb panasz akkor sem, ha egyes kulcsifgurák és cégek azért hiányoztak.

A standok elég jól reprezentálják a bemutatkozó cégek színvonalát és lelkivilágát - ennek fényében bizony meglepően gyenge prezentációt mutattak páran, jónéhány ismeretlen cégnek még egy normális dizájn feliratra sem telt, szabvámybetűs sima fehér pavilonokból szándékoztak berobbani a köztudatba - ez nem nagyon működik a mai világban.

Ennél jóval kisebb, de némileg hasonló hibát vétett a PEAK is: a tulajdonosi filozófia visszafogottságot hirdet, szimpatikus módon kerülve minden nagyzoló reklámot, a cég nem akarta a standjával se többet mutatni a valóságnál - az én véleményem azonban az, hogy a reklám és a visszafogottság szavak értelme erősen ellentmondásban van: kis pöccsel nem lesz pornósztár senkit, visszafogottan pedig nem lehet reklámozni.

A PEAK a visszafogott standja elenére azonban mégis jól reprezentálta azt, hogy az európai gyártók közül az élmezőnyben van, ráadásul két kuriózum testépítőt is a standra állított, a csodagyerek Aleksey Lesukov és az élő legenda Thomas Scheu személyében.   Az elég nagy dérrel-durral reklámozott BSN standja ehhez képest csalódást keltő volt - hiába ült ott Ronnie Coleman unott képpel dedikálva, ettől a cégtől többre számítottunk.

Bár a tavalyi színvonalat hozta, de számomra meglepetés volt - mivel először voltam - az Olymp standja, amely két emeletes volt és fent egy Dj pult is helyett kapott. Nem messze tőle az MLO stand a másik véglet: 20 éves dizájn, fehér dobozok, gyenge kínálat és az érdeklődés nyilván a zéróhoz közelít. Hogy másik klasszikust említsünk, az Universal két standdal is reprezentálta magát, ahol egyébként Evan Centopani-t is meg lehetett találni. Elég sok komolytalan cég volt gagyi dizájnnal és hülye márkanevekkel, így részünkről jól láthatóan eléggé nem túlzóak azok a kijelentéske, amelyekben a piacvezetőket definiáljuk.

A Scitec standja sem volt valami nagy szám - legalábbis a tavalyi, amelyet idén is kihoztak, azonban felállították vele szemben az ideit: az új stand elég durván odab*szott a mezőnynek! A magyar piacvezető sítlusosan, de erőből kommunikál: a stand egyszerű, nincsenek emletek és rúdtáncos picsák. Mégis tarolva reprezentál: egy hatalmas falat képzeljünk el, amelyet a plafonig termékek borítanak, demonstrálva az elképszető kínálatot és gyártási kapacitást. Emellett egy vitrinben pár termék külön kiemelve - amelynek fala mögött profi módon iroda van berendezve, a másik oldalt pedig egy színpad 3x3-as plazmamonitor mátrixxal, ahol napközben a Team Scitec tagjai nyomták a showjukat.

A hosszúkás elrendezés talán az egyik legnagyobb FIBO standot eredményezte az összes közül, de legalábbis Eddie Abbew és Vörös Zoli személyének köszönhetően biztosan itt volt a legtöbb baromkodás.

A témától egy kissé elkanyarodva egy jellemző Eddie Abbew vicc:

Együtt a család, Eddie megkérdezi a nagymamát: tudod-e mi  a közös bennem, és a három unokádban?
Nagymama kis gondolkodás után azt feleli: mind feketék vagytok!
Eddie erre azt válszolja: nem-nem! Mind a négyen szoptuk a lányod csöcsét! :DDD

(Természetesen ez igaz történet)

Eddie nem fogta vissza magát akkor sem, emikor felötlött benne a pillanatnyi ötlet hogy a spinningelő tömegek elé felugrik a színpadra a prezenterhez és nekiáll pózolni! Képzelhetitek a látványt: a zene szól, a spinningesek pedig tekerve tombolnak Eddie pózára!

És mindez még csak nem is a látogatói napon történt!

Azon egyébként már nem vettünk részt, mi inkább a szakmai napra voltunk kíváncsiak, hogy még lehessen azért mozogni is valamennyire, nem csak heringeskedni a tömegnyomorban.

Így volt alkalmunk megtekinteni a fitness ipar vadhajtásait: taposóbiciklitól a rúdonpörgőkurva fitnessen át az elekromos stimulátor elmebajon túlhaladva az ergonomiát és az épelméjűéget meghaladó konstrukciókat láttunk.  erről természetesen beszámoltunk gyors, bár túl hosszúra siekrült ezért szükségszerűen 3 darabra vágott videós beszámolónkban, amelyet a hétvégén a hivatalos beszámoló is követ.

Addig is a képregény, amely ugyan más megvilágításba fagyottan azért hangulatilag jól árnyalja a helyzetet.

 Vörös Zoli a fáradtság halvány jeleit mutatja, a gesztus sokatmondóMező Mónika és Palatinus Tünde aus PeakErobikk hegyekEddie Abbew Team Scitec és a Scitec csajok from KalifornyaRonny Rockel a nap egyik rejtélyeként foltos bőrrel jelent megEgy látogató pár
Színpadi produkció
Masszív lány és magas is(nem akartam rögtön lóbaszót írni!)
Pózolás hegyek

Nemnormális szőke lány, bejövős
Segg

Fitnessz rendőrség!

Meghatározhatatlan fitnessz ágazat



Samu

Lószimulátor
Taposóbicikli
Spinning őrület
Sittes tetoválás Melvin Anthonyn
Segg

Eddie Rochach teszttel sokkolja a közönséget - meg binyóval is.
Scitec csajok - seggimplantátum?
Evan Centopani színesben
Melvin Antony és Chris Cormier - a hölgy a Scitec Croatia-t képviseli!
Hip-hop!
Ronnie Coleman marha flegma volt, de itt épp nem.

 

szólj hozzá


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!