Klubok a kőrengetegben - Látogatás a váci Sallai laktnyában (A Sporolj velünk 1973. februári számából)

 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

A váci Sallai Imre laktanyában - mint általában az összes honvédségi alakulatnál - nagy gondot fordítanak a rendszeres sporttevékenységre. Örömmel vettük tudomásul, hogy Kalapács Kornél testnevelőtiszt vezetésével erő- és izomfejlesztő csoportot hoztak létre. Kalapács Kornél hadnagy elmondotta, hogy megtekintette a múlt évi budapesti versenyt és az nagyon tetszett neki. Elhatározta, hogy megpróbálja a váci laktanya honvédei között is népszerűvé tenni ezt a sportágat. Első lépés az volt, hogy megfelelő termet szerezzenek. Ez rövid idő alatt sikerült is mivel a laktanyában volt egy 30X10 m-es raktár. A terem rendbehozatalánál igen sokan segédkeztek és a terem berendezését is közösen végezték. A berendezéshez tanácsot kértek a SPARTAKUS TE testkultúra csoportjától. Megnézték az ő edzőtermüket és az ott látott szereket lerajzolva igyekeztek hasonlókat szerkeszteni. A FERRÓGLOBUSZ-tól vasrudakat, a DCM-től pedig vasgolyókat szereztek, és műhelyükben nagy igyekezettel állították össze az erőfejlesztéshez szükséges szereket.

November elejére sikerült berendezniük a termet és azóta lehetőség van mindenkinek a rendszeres tréningre. Most mintegy 50-en járnak le s általában hetente háromszor 2-2 órát edzenek a fiatalok. A létszám a kissé melegebb idő beköszöntével bizonyára ugrásszerűen fog emelkedni, mivel a nagy termet nehezen tudjuk fűteni és most csak a lelkesebbek járnak le az edzésekre. Steinmetz István alezredes - a laktanya parancsnoka - szereti a sportot és minden támogatást megadott a munkához. Ő is látja, hogy van fantázia abban amit csinálunk, hiszen lényeges, hogy honvédeink minél erősebbek, edzettebbek, egészségesebbek legyenek. Az edzésterveket én állítom össze- folytatja Kalapács Kornél - rendszeresen tanulmányozva a Sportolj Velünk füzeteket és rendszeres kapcsolatot tartok fenn a Spartakus TE testkultúra csoportjával is, ahonnan szintén sok hasznos tanácsot kapok és azokat igyekszem átadni honvédeimnek. A Spartakus TE versenyzői már ismerősek a laktanyában, mivel december 17-én bemutatót tartottak náluk. A zsúfolásig megtelt pinceklubban Bitter, Tasnádi, Reinprecht és a többiek is nagy sikert arattak. A bemutató után elbeszélgettek a fiukkal és elemezték az egyes gyakorlatok hatását, végrehajtási módját. Sokat kaptak kedvet a munkához ezután a bemutató után. Az edzőteremben közben folyik a tréning. Hetente háromszor négyszer jövök le edzeni - meséli Tóth Endre - aki civilben villanyszerelő és már otthon Felsőgödön is rendszeresen gyakorolt házuk pincéjében. Úgy érzem erőben és izomzatban is sikerült tovább fejlődnöm itt a laktanyában. Alkalmanként másfél két órát gyúrunk, - veszi át a szót Somos Géza. Örömmel láttunk hozzá az erőfejlesztő terem létrehozásához és szívesen járunk le a napi elfoglaltság után. Régen szerettem volna már elkezdeni az erőfejlesztő edzéseket, de ezeket a szereket otthon nem tudtam előállítani. Máris érezzük a hatását a rendszeres tréningnek. Terjék Miklós régebben súlyt emelt, most újra megjött a kedvem és igyekszem megfelelő erőalapot szerezni a honvédségnél, utána pedig a Honvédba szeretném tovább folytatni a súlyemelést. Orosz László - régi ismerősük - a Spartakus TE volt tagja, aki a múlt években még a legjobb juniorok között szerepelt. Most, hogy az edzőtermet létrehoztuk újra jó körülmények között tudok edzeni. Amikor bevonultam nagyon elszomorodtam, mert féltem, hogy eddigi munkám kárba vész. Felesleges volt az aggodalmam, hisz ugyanúgy meg van a lehetőségem az edzésekre, mint odahaza, az edzőtermünkben minden erőfejlesztő szer rendelkezésünkre áll. Mindennap lejöhetek és jól érzem magam, igyekszem is úgy kihasználni ezt a két évet, hogy minél nagyobb legyen a csodálkozás ha majd visszamegyek régi barátaim közé, fejezi be Orosz László. Valóban az edzőteremben sok és sokfajta súly van a különféle erőfejlesztő szerkezetek mellett. Felesleges ezeket felsorolni elég ha csak annyit írunk róla, minden megvan ami kell. A laktanya honvédei részére megnyílt a lehetőség, hogy a napi szabad idejüket hasznosan tölthessék és egyre többen élnek is ezzel a lehetőséggel. Peer László, Éhen János s a többiek nem fogják megbánni az itt eltöltött órákat és bizonyára sokszor hasznát fogják venni az itt megszerzett erejüknek a civil életben. A fiuk - akik létrehozták - s mindazok akik rendszeresen lejárnak az edzésre már érzik a 2-3 hónapos munka hatását. Valószínű, hogy nem lesznek többségben versenyzők, de megszeretik és igényükké válik a rendszeres testedzés. A konditeremben eltöltött órák pár év múlva már csak kellemes emlékek lesznek a honvédségre való visszaemlékezéskor, de a következmény, a megerősödött izmok konkrét tényként fogják jelezni az itt eltöltött idő hasznosságát.

 

Tasnádi László gyűjteményéből

 

Tasnádi László gyűjteményéből

 

Tasnádi László gyűjteményéből

Kapcsolódó cikkek
TESTKÉPZŐ TANFOLYAM HALADÓKNAK 9. lecke * LÁBIZOM-ERŐSÍTŐ GYAKORLAT Álljunk alapállásba, vegyük a súlyzót a nyakunkba, majd lassan guggoljunk le jó m...
Mister Universum? Zsolt Róbert írása a Magyarország 1969. augusztus 10. számában The International Federation Of Body Builders - így nevezi magát egy külön...
FÉRFIAKNAK! Sportolj Velünk 1970.Májusi számából LÁBIZOM FEJLESZTÉS Foglalkoztunk már a vállöv-, has- és karizmok fejlesztésével. Most a_ lábizomzat_ erő...
Chuck Sipes többszörös Mr. Amerika, idén töltötte be 45-ik évét. Ő példázza, hogy érett férfikorban is lehet jó alakja a férfiaknak. Ha rendszeresen súlyzózik...
TESTKÉPZŐ TANFOLYAM HALADÓKNAK 17. lecke HOGYAN FEJLESSZÜK FELSŐTESTÜNKET? FREDDY ORTIZ TANÁCSAI Freddy Ortiz 28 éves Puerto Ricóban született, az atlé...
Csak akarat kérdése A Sporolj velünk 1969. áprilisi számából CSAK AKARAT KÉRDÉSE Az erő a legalapvetőbb testi képesség. Az ókorba nyúlnak vissza a legendák...
ERŐFEJLESZTÉS HALADÓKNAK 2. lecke ALAPGYAKORLATOK Alapgyakorlatokon azokat a gyakorlatokat értjük, melyek egy-egy izomcsoport leghatásosabb fejlesztői. E...
BAJNOKOK ÉJSZAKÁJA EREDMÉNYLISTA: * Gerőcs Tibor (Koko Gym) * Lantos János (Koko Gym) * Hatházy Tibor (Fitness 2000) * Domonkos Zsolt (Koko Gym) * Ma...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!