Kornél idén nem törte szét a lábát. Még.

2012-04-30

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Kathi Béla edzőtársa, Bohos Kornél időparadoxonba került a BB.Tv-vel.

 

Miközben  a BB.Tv megnézésével kínlódtók - mivel szokás szerint túlterheltek a szerverek - Bohos Kornél, a 82-es rész egyik sztárja, Kathi Béla edzőtársa és barátja, a Flashben már bemutatkozott gépépítő bajnok túl van élete első (valójában másfeledik) versenyén. Sőt a második félversenyen is, mert  az Ausztria Kupa miatt a szövetség által számára kötelezővé tett versenyt ne vegyük már egésznek. Ezen második lett, és éppen az a versenyző verte meg, aki az Ausztria Kupát nyerte egy nappal korábban. Az Ausztria Kupán Kornél negyedik lett, ami nem rossz erdemény kezdő versenyzőként.

 

A BB.Tv-ben látni fogjátok, hogy Kornél egy mindig vidám és lelkes, nagyon pozitív ember, ami nagy szó a mai világban. Ezen felül teljesen kattant, ahogy a BB.TV-ben is láthatjátok: igazi fanatikus, Béci méltó társa.

 

A képek vasárnap, a szövetségi szabadidőfos verseny után készültek. Kornél jó fizikum, de felsőtestre még kell neki tömeg. Hogy innen hogyan tovább, arról majd tudósítunk.

 

 

 


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz n...
Rock ballada napot tartunk, mert olyan vidámak vagyunk, hogy szörnyű, ismét van speciális vendégünk Fekete Miki személyében, és megtárgyalun...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!