Mike Matarazzo második esélye

2014-11-04

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Mike Matarazzo nem játszott elég okosan, de kapott egy második esélyt, és most megosztja a tapasztalatait azokkal is, akik még az elsőt tapossák.

 

 

Az interjú készülte körülbelül három hónappal Mike Matarazzo ominózus szívműtétje utánra tehető. A műtétre 2004 december 8-án került sor, és tekintve, hogy a tripla bypass-szos beavatkozásról van szó, már önmagában az is nagy dolog, hogy túlélte. Azt legalábbis túlélte, 2014 augusztus 16-án érte utol a végzet, szívproblémák miatt, kétségtelenül az akkori állapotának következményeként.

Persze tíz éve erről még szó sem volt, és volt (némi) oka örülni, hiszen éppen akkor kapta meg azt a második esélyt, ami nem jár mindenkinek.

 

Mike Matarazzo: Nem volt sima ügy. Egyszer folyadékot találtak a tüdőmben, ezt még azóta sem hevertem ki teljesen. Ettől eltekintve viszont újra vezetek, lesétálok napi 5-6 kilométert a futópadon, a boxzsákon is szoktam gyakorolni, sőt már egy pápr súlyzót is kézbe vettem, de természetesen nagyon óvatosan edzettem, extrém magas ismétléssel. Az orvos azt mondta, legalább egy évbe fog telni, mire ismét 100%-os leszek. Egyelőre eléggé be vagyok korlátozva, ezt orvosi utasítás nélkül is tudom. Komoly fájdalmat érzek a mellkasomban és a vállamban, még mindig ropog a szegycsontom, úgyhogy vigyáznom kell magamra. Ez napi szintű frusztrációt okoz, mert én nem akarok leállni, de tudom, hogy muszáj, és ez mentálisan eléggé megvisel.

 

Kérdés: Nem félsz?

MM: De, és ez a legrosszabb az egészben. Korábban soha még csak eszembe sem jutott, hogy megsérülhetek vagy akár meg is halhatok. Mindig azt hittem, hogy békés öregkor vár rám, mint a családban mindenki másra, és hogy a testépítésnek hála sokáig aktív és egészséges maradok.

Sok minden történt, ami aláásta az önbizalmamat, pedig amúgy is éppen eléggé pesszimista vagyok. Elmentem az orvosomhoz március közepén, és egyenesen rákérdeztem: "Doki, mostantól életem végéig orvosokhoz kell járnom majd, vagy továbbléphetek, és minden úgy lesz, mint régen?"

Erre rámnézett, és azt mondta, kendőzetlen őszinteséggel: "Mike, ez nem egy mandulaműtét volt. Tudom, hogy most éppen jól érzed magad, de igen, életed hátralévő részében orvosokhoz kell majd járnod. Gyógyszereket is szedned kell majd folyamatosan. Félévente át kell esned egy stresszteszten. Minden évben el kell menned a kórházba ekokardiagramra."

Ezek a dolgok korábban teljesen idegenek voltak tőlem. Már önmagában ez elég depresszív tudat. Olyan érzés, mintha pórázra lennék kötve. Rendszeresen egyeteztnem kell valakivel, hogy biztosan tudjam, még mindig megtehetem-e mindazokat a dolgokat, amiket eddig teljesen természetesnek vettem.

 

K: Nem kéne mindenkinek így tennie?

MM: Persze, sőt én eddig is sokat megtettem. Minden vizsgálat alkalmával azt találták, hogy makkegészséges vagyok. Az orvosok ugrattak is: "Minek jöttél ide egyáltalán?" De az ilyesmiket nehéz előre kiszűrni. Azt hittem, tökéletesen egészséges vagyok, de oda az illúzió, és dühít a dolog, mert csak magamnak köszönhetem.

 

K: Ezt hogy érted?

MM: Hol is kezdjem? Azt kell mondanom, hogy minden, ami végül a szívbetegségemhez vezetett, akkor kezdődött, amikor elkezdtem komolyan venni a versenyszerű testépítést. Hogy izmot építsek, megettem napi 2-3 kiló vagy akár még több vörös húst, méghozzá zöldség nélkül. Gyümölcsöket sem ettem a felesleges cukortartalmuk miatt.

A gyógyszerek voltak a legrosszabbak. Rengeteg olyan esestre emlékszem, amikor egyedül voltam egy hotelszobában 3-4-5 nappal az aktuális verseny előtt, és elmondhatatlan dolgokat - szteroid, növekedési hormon, vízhajtó - műveltem a testemmel, hogy elérjem a lehető legjobb kinézetet. A legnagyobb veszély pedig, hogy bár az edzés és az étkezés nagyjából változatlan egész évben, folyton ott volt a fejünkben, hogy még merészebben kísérletezzünk az anyagokkal.

Minden nap megtalált valaki telefonon, és arról beszéltünk, ki mit használ, honnan szerzi be, és hogyan kombinálják egymással a különböző összetevőket. Van néhány ember, aki egy csomót keres azzal, hogy különleges "koktélokat" kever bizonyos profiknak. Emlékszem, hogy miközben bejártam a világot, a verseny előtti napokban szinte lapátoltam magamba a gyógyszereket, hogy hozni tudjam az "elvárt" fizikumot.

Ha visszamehetnék az időben, akkor az egészet kiradíroznám. Visszamennék kamionozni. Nem kétséges, hogy a legnagyobb szerepe az egészségügyi problémáim kialakulásában a kémiai anyagoknak volt. A különböző szteroidoknak, a növekedési hormonnak és a vízhajtóknak. Cytomelt szedtünk zsírégetéshez, tudva, hogy egy brutálisan erős pajzsmirigy gyógyszer, és ez csak egy a sok közül, amit az amatőröktől a legjobbakig a világon mindenki használ.

Rengeteg dolgot soha nem változtatnék meg a testépítésben, de ezt az egyet mindenképpen feladnám, ha újrakezdhetném.

 

K: Szóval mit tegyenek azok, akiknek még megvan az esélye?

MM: Tegyék félre az egészet. Csak egy maroknyi ember van az egész bolygón, aki viszonylag normálisan megél a testépítésből. Én közéjük tartoztam 15 évig, de közben valószínűleg másik 20 évvel rövidítettem meg az életemet. Nincs az a pénz, ami ezt megérné. Ha visszamehetnék az időben, akkor elmennék nyolc órában dolgozni, heti 5 nap, és nyugodtan megélnék egy szép öregkort, mint a nagyapám.

Nem lehet úgy csinálni ezeket a dolgokat, hogy közben ne árts magadnak. Ráadásul én még nem is mentem olyan messzire, mint néhány másik versenyző. Adott volt a lehetőség, hogy még több kemikáliát nyomjak magamba, de nem tettem; mégis elintéztem magam. Soha nem használtam inzulint, pedig manapság sokan úgy nyomják, mint ahogy más a vizet issza. Van, aki belő egyet minden étkezésnél. Ez valami egészen elképesztő. Olyan, mintha orosz rulettet játszanál.

Én is játszottam, és veszítettem, a szó minden értelmében. Fizikálisan teljesen be vagyok korlátozva. Anyagilag a csőd szélén állok. Érzelmileg is tönkretett, hiszen - míg eddigi életemben csak attól féltem, hogy elveszítem a szüleimet - már rettegek minden apró fájdalomtól vagy kellemetlen érzéstől. Attól félek, már nem leszek itt, hogy átélhessek egy újabb napkeltét, vagy hogy nem nevethetek újra együtt a feleségemmel, Lacey Porterrel, vagy hogy nem élem meg az augusztusi évfordulónkat. Az ilyesmit az ember természetesnek veszi. Engem viszont kikészít.

Ez megváltoztatta az egész életem, ezért mindenkinek, aki 55 centis karokról álmodozik, és aki ragaszkodik a "ne törődj a holnappal" mentalitáshoz, azt mondom, "Gondold át ezt újra." Azzal törődj, hogy a tested a lehető legegészségesebb legyen, mert nem csak a következő versenyedet kell kibírnia, hanem lehetőleg még sok évig utána. Még ha az a sok év egy embernek semmi is. Szinte elrepül az idő, és ez duplán igaz akkor, ha az egészségedet eltékozlod, és nincs mire támaszkodnod.

 

K: Maradt még benned optimizmus egyáltalán?

MM: Igen, még mindig itt vagyok. De kénytelen vagyok napról napra küzdeni. Nem igazán tudok előre tervezni, mert rendbe kell raknom mindazt, ami most egyszerre a nyakamba szakadt az elmúlt évben. Pusztító volt, és még sok nehéz hónap áll előttem, mire eltakarítom a romokat. Harmincnyolc éves vagyok, de ha olyan egészségi állapoban vagy, mint én, az idő nem neked dolgozik.

 

K: Hogy állsz az önbizalommal?

MM: Életem során az önbizalmam mindig a fizikumomból fakadt. Régebben bokszoló voltam, és az adta az önbizalmamat. Amikor testépítő lettem, a színpadi szereplés, az edzés, az önmagammal való küzdelem és az a tény, hogy tovább tudtam kitolni a határaimat, mint valaha gondoltam volna, építette az önbizalmamat. De nem számít, mennyire vagy erős mentálisan, ha hirtelen elveszíted a fizikumot, belenézel a tükörbe és közben úgy érzed magad, ahogy most én, abba beleroppansz. Eltart egy darabig, de lassan azért visszatér az önbecsülésem.

 

K: A fizikumod az eredménye volt annak, nem az eredete. A belső erőd tette lehetővé, hogy felépítsd a fizikumod.

MM: Én is ezt mondogatom magamnak. Honnan vettem az erőt ahhoz, hogy egyre feszegessem a határaimat? Belülről kellett jönnie, és még mindig ott van valahol. Sokszor volt, amíg a kórházban feküdtem, hogy egy hang azt hajtogatta bennem: "Gyerünk, szedd össze magad. Ideje kikerülni innen."

 

K: Rengeteg rajongó szorít a felépülésedért.

MM: Teljesen őszintén mondom: nem tudom eléggé megköszönni a rengeteg embernek a sok jókívánságot és levelet, amit kaptam, és különösen azoknak köszönöm, akik anyagilag is segítettek. Hihetetlen az egész. Nagyon megható, amikor olyan emberek, akiknek nincs sok pénze, igyekeznek összekaparni, amit nélkülözni tudnak, és elküldik nekem. Kaptam leveleket katonáktól is, akik nem keresnek túl jól, mégis küldtek nekem 20 dollárt vagy akár csak 12-t. Elképesztő. Tényleg az.

Nagyon jól esik, amikor azt mondják, hogy követik a karrieremet az 1991-es FLEX szereplésem óta. Azt írták többen is, "Több vagy nekünk, mint egyszerű testépítő." Óriási megtiszteltetés, hogy az emlékeikbe véstek. Többször is sikerült könnyet csalniuk a szemembe. Őszintén mondhatom, hogy nagy örömmel gondolok mindazokra, akik gondoltak rám vagy imádkoztak értem, és remélem, hogy továbbra is így tesznek majd. Ez rengeteget segít nekem. Csak azt akarom mondani, hogy nagyon köszönöm mindenkinek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
A harminc nap éjszaka második része sötét napokat ígér - meglehet sötét volt annak a fejében aki írta, de a te napjaid is sötétek lesznek, h...
Michael Jai White a 2010-es évek új akciósztárja lehetne - mégis csak fos forgatókönyvekkel kínálják meg és ezúttal sincs másképp....

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!