Naturál versenyzés Angliában

2014-05-19

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
A naturál testépítő versenyekről nem sokat tudunk. Itthon az INBA próbálkozik, Amerikán kívül talán Anglia a műfaj fellegvára. Egy kedves olvasónkat kértük meg, írja meg a történetet, milyen Angliában naturál versenyeken versenyezni.

A szerző

16 éves koromban kezdtem edzeni, házilag összehegesztett gépeken egy anno szénraktárként funcionáló alagsori teremben, nagyrészt a többiek butaságait követve. Edzeni mindig is szerettem, folyamatosan 4-5-6 napot edzem a kezdetektől fogva.

Amíg ki nem költöztem Angliába eléggé sajátos módon értelmeztem az antagonisztikus edzést, azaz csak felsőtestre edzettem.  Most már persze erőltetem a küllőket is viszont, hogy igazán jó legyek naturálban még tuti kell 1-2 év edzés.

Szóval tavaly január környékén úgy döntöttem, hogy talán van már ott a fizikumom, hogy kipróbáljam magam versenyen. Arra jutottam, hogy Openben fogok versenyezni, az újonc kategóriáról többen lebeszéltek.
Itt, Angliában a BNBF az egyetlen komoly naturál szövetség, ami immáron több mint 12 éve működik azt hiszem. A szezon menetrendje minden évben azonos, azaz régiónként kiírnak egy-egy bajnokságot, általában 2 hetes eltéréssel és azokon keresztül lehet kvalifikálni az országos döntőre.

Ahhoz, hogy indulni tudjak ki kellett váltanom a szervezet tagságiját ami kőkemény 35 font volt (kb. 13e Ft), illetve nevezési díjat kellett fizetnem, ami azt hiszem 20 font (kb. 8e Ft) volt. Csekken vagy utalással lehetett fizetni mindkettőt, mindössze annyi volt a kívánalom, hogy két héttel a verseny előtt kellett taggá válni.

Mikor a pénz átment, küldtek egy előnevezési lapot amin le kellett írni, hogy hol edzem, a termem elérhetőségét, milyen súlyban fogok kb. indulni, életkor stb. és kész. A zenét amire a pózolni akartam emailben kellett elküldeni, egy héttel a verseny előtt.

Én a déli bajnokságon indultam (BNBF Southern) ami Bognor Regisben, egy színházban került megrendezésre, június utoló hétvégéjén.

A súlycsoportok nincsenek itt kőbe vésve
, mindig a verseny adott napján dől el az openben indulók átlagsúlyától függően. Végül open lightweightben indultam, szigorú 69,4 kilóval, ami - mivel törpe vagyok - nem is olyan rossz.

A versenynek két része volt: reggel a szokásos előzsűrizés majd délután a pózolás illetve a posedown. Mivel sok kategória volt, ezért elég sokat kellett várni a két színpadralépés között, kb. 5-6 órát. Sajnos ezzel szerintem nem lehet mit kezdeni, ilyen játék ez.



Mivel életem első versenye volt, nagyon sok dolgot rosszul csináltam, de egy nagy élmény volt, főleg, hogy harmadik lettem a súlycsoportomban. Még sosem versenyeztem semmiben, szóval  akkor fogtam fel, hogy trófeát kapni mennyire jó dolog is.

Ez volt tulajdonképpen az, ami miatt rákattantam a versenyzés ízére. A harmadik helyemmel kvalifikáltam a brit döntőre, amin - bár tudtam, hogy nem fogok hasonló helyezést elérni - szintén elindultam. Kíváncsi voltam, hogy milyen is ez eggyel komolyabb szinten, valamint a hibákból tanulva szerettem volna látni, hogy milyen kondícióba tudom hozni magam.

A döntő szeptemberben volt Manchesterben a Royal Northern Collage of Music épületében, egy hatalmas koncertteremben.

Oda már egyedül mentem, ami már csak a barnítás, töltés miatt is érdekes volt. Busszal utaztam 7 órát, a vizesedés szerencsére elmaradt. Nevezési díj ide már nem kellett, viszont mindenkin csináltak egy poligráf tesztet amit a magunknak kellett állni. (50 dollár volt, kb. 11e Ft-)

A verseny menete ugyanaz volt mint a korábbinak, csak itt már nem helyi erők voltak, hanem a régiók súlycsoportonkénti dobogósai, illetve a Natural Pro-k verenye is ekkor volt.
Innen lehetett kvalifikálni a VB-re ami novemberben volt Miamiban a DFAC égisze alatt. A súlycsoport első két helyezettje jutott ki oda: az első teljesen ingyen, a másdik helyezett pedig ha akart szépen fizette a repjegyét, szállását és egyéb költségeket.



A második helyezett srác az volt, aki déli bajnoskágon első lett.

Mivel ugye naturálnak kell lennie elvileg dolognak, erősen tesztelnek, az első helyezettet minden esetben vizelettesztre viszik a verseny napján, még regionális szinten is, de vérvétel is lehetséges.
A döntőn ez még kiegészült egy poligráf teszttel, ami gondolom inkább a pénzszerzésről szól. A nevezési lappal együtt elküldik mindenkinek a tiltott szerek listáját, amit ott megint odaadnak, hogy olvasd el, írj alá.

Amikor rajtad vannak az érzékelők, igennel-nemmel kell válaszolni többek között arra is, hogy elovastad-e a listát és, hogy megfelelsz-e az elvárásoknak. Nem tudom ezt hogyan lehet kicselezni, mert az inzulint meg a növit azért szokták rebesgetni, hogy megyeget pár arcnál.
(A poligráfot szerintem sehogy. Rebesgetni sok mindent szoktak, főleg a vesztesek. - a szerk.)

 

Zányi Bence

A cikk reflexió a Mit reformálnék meg a testépítő versenyeken? című cikkünkre és nagyon jól mutatja, hogy nem mindehol vannak azért balkáni állapotok.

Azaz a BNBF naturál versenyein:

- Kizárólag előnevezés van.

- A zenét e-mailben előre el kell elküldeni, nem balfaszkodnak nem induló CD-kel.

- Regionális bajnokságok vannak, amiről kvalifikálni kell az országosra. Országosról lehet VB-re.

- OB első helyezett jogosult a VB-n indulni és a szövetség állja a költségeket. A második is kvalifikál, de önköltséges.

- A súlycsoportokat arányosan állapítják meg a nevezők száma szerint. A verseny napján húzzák meg a határokat úgy, hogy minden kategóriában egyenlő számú versenyző legyen. Azaz a versenyzők nem tudnak sakkozni, hogy könnyebb mezőnyben versenyezzenek, hanem csakis a felkészültség dönt.

 

 


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
A harminc nap éjszaka második része sötét napokat ígér - meglehet sötét volt annak a fejében aki írta, de a te napjaid is sötétek lesznek, h...
Michael Jai White a 2010-es évek új akciósztárja lehetne - mégis csak fos forgatókönyvekkel kínálják meg és ezúttal sincs másképp....

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!