Prága Pro 2014 helyzetjelentés

2014-10-04

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Pár éve még nem gondoltuk, hogy ilyen komoly verseny létezhet errefelé, balkániában. És bizony a Prága Pro megmutatta. De a mi versenyzőink is.

 
 
Prágába utazni lehet repülővel, ami drága, meg autóval is, ami nyűgösebb, de egy négyszemélyes autó költségéből nem jön ki egy repülőjegy, ezért mi is és a versenyzők is autóval érkeztünk. Ők viszont tegnap, így nekünk jó korán kellett kelni.
 
Balról Kiss Jenő
 
Éppen az (open) elődöntőre érkeztünk be. Idén az elrendezés nem okos: kisebb a hely, egy légtérben van az expo is, és nincsenek rendes ülőhelyek, csak olyanok, amikről csak oldalról lehet látni.
A tömegnyomorban azt se láttam, hogyan juthatnék be a sajtónak fenntartott részbe, de szerencsére megkeresett Mr. Adamec, a sajtóügyeket szervező úriember, és mindent lezsírozott. Ezúton is köszönöm neki, kár, hogy nem tud magyarul.
 

Balról Kiss Jenő
 
A Prága Pro tavaly 180 ezer dollár összdíjazást tudott, ami idén is ilyesmi lehet, így itt van a Mr. Olympa mezőny színe-java. Úgy tudtuk, Kai Greene lemondta, de lehet, úgy átvert minket a palánkon, mint ahogy a grapefruitot. (Ha ezt a mondatot nem érted egészen, örülj neki!)
 

Utolsó kihívás

 
Ami a lényeg: most áll először a magyar testépítés történetében két magyar profi a színpadon: Tóth Dani és Kiss Jenő. Sőt, olyan jól sikerült elrendezni, hogy a kihívásoknál belülről Jenő és Dani állt kétoldalt, szinte keretbe foglalva a versenyzőket. Komolyan frankó érzés volt!
 
Utolsó kihívás
 
Dani már kezdi megszerezni azt státuszt, hogy ismerik és számolnak vele. Most is azt hozta, amit megszoktunk tőle, pozitív értelemben: profi felkészülés, magas szint, ott van a világ legjobbjai között. Lassan menetel előre, töretlenül - azzal természetesen tisztában van, hogy itt nyerni nincs esély. Nem csak politika miatt, hanem mert a Mr. Olympia TOP 10-et nem lehet megverni.
 

Kiss Jenő

 


 
Itt azért megjegyeznék egy dolgot, amikor esélylatolgatás van: gondolkozzunk, hogy az amerikaiak miért jönnek át ide? Nyilván pénzért, amit a helyezésekért kapnak, lehet ezen felül fellépői díjuk is van, nem tudom. De vajon átjönnének-e, ha "nevesincs" helyiekkel megveretnék őket? Nyilván nem. Így az amerikai versenyzők fölénye duplán betonbiztos: ha verhetők lennének, akkor sem engednék őket megverni, mert besértődnének, és nem lenne többé show. 
 
 
Kiss Jenő tavaly tért vissza, ezt mindenki tudja remélhetőleg. Tisztességgel helytállt, de voltak bakik, főleg a prezentációban.
 

 
Idén nem a tavalyi formát hozta: elképesztő, hogy mennyit fejlődött. És itt már kijön a sok év munka: nagyon komoly izomérettséggel és sűrűséggel állt színpadra. A kondíció is sokkal jobb, mint a tavalyi. Ráadásul nemcsak élesnek néz ki, hanem a színe is messze neki a legjobb. 
 

 
Ugyan jó helyezést nem fog elérni, de azért beszédes sztori - és el se hinném, ha nem az orrom előtt történik - hogy Kai Greene a zsűrizés után odament hozzá, és azt mondta: "Kurva jó vagy!"
 

Tóth Dani

 

 
A harmadik kihívásba került, míg Dani a másodikban volt, ami jó jel, mert az a hatodik és tizenkettedik közötti helyezésért folyik, így ő előrébb fog végezni.  
 

De mindez minket nem érdekel, a jó irányban ülünk a lovon. 
 

Jelenleg szünet van a programban, bevonultunk a szállodába közben, ahol a szokásos cseh anomáliák fogadtak: szívesen nem jönnék ide többet.
 

Első kihívás (top 6)

 
 
Este folytatjuk a helyzetjelentést.
 

Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!