Rockel megvédte címét a spanyol tornán!

2011-03-26

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Ronny Rockel sikeresen megvédte bajnoki címét a Mr Europe Pro-n!

 

Ronny Rockel sikeresen megvédte bajnoki címét a Mr Europe Pro-n! Ronny szinte tökéletes fizikummal állt színpadra, azonban a hátpózokban kissé vizes volt, így szoros harcot kellett vívnia Roelly Winklaar-ral, de végül győztesen került ki belőle. Ezt részben annak is köszönheti, hogy Roelly a múlt heti Brit Grand Prix-n mutatott formájánál egy kicsit halványabb volt: mind kondícióban mind pedig teltségben alulmaradt a múlt heti önmagával szemben, így ezúttal nem bírt Rockel-lel, de kettejüknek lesz még egy visszavágója a FIBO Power Pro Champions-on.

James "Flex" Lewis volt azonban az igazi szenzáció, sikeresen megmutatta ugyanis, hogy a tökéletes kondíció, és kiváló arányok még óriási méretek nélkül is versenyképes kombinációt alkothat a mai profi testépítésben. Harmadik lett a két nagyágyú mögött, ezzel pedig kvalifikálta magát a Mr. Olympia-ra, bár ezzel együtt is valószínűleg a 202 font alattiak között fog elindulni szeptemberben, hiszen ott akár a győzelemre is jó esélye van, de azt mindenképpen remekül demonstrálta, hogy a "kicsiknek" is lehet keresnivalója openben. (Már akinek - a szerk.)

 

 

Robert Piotrkowicz látványosat javult az Arnold Classic óta, de sajnos a lengyel ezzel együtt sem tudta kiharcolni magának a jogot arra, hogy szeptemberben kiállhasson a legjobbak színpadára, ugyanis ezúttal csak a negyedik helyre volt jó. Megelőzte viszont Toney Freeman-t, aki az idei versenyein nem igazán találja a kondíció receptjét. Most is a szárazsággal gyűlt meg a baja, szemlátomást Madridban még vizesebb formában lépett színpadra, mint egy héttel ezelőtt a brit versenyen. Essa Obaid tette teljessé a hatos döntőt, akinek szintén nem akar sikerülni sem a formaidőzítés, sem pedig az Olympia kvalifikáció, de az arab tehetség még nem adta fel: Németországban újra próbálkozik, de kétséges, hogy akár két hét alatt tud-e számottevő javulást produkálni.

FŐOLDAL

Szólj hozzá a fórumban!

Eredménylista:

1. Ronny Rockel
2. Roelly Winklaar
3. James "Flex" Lewis
4. Robert Piotrkowicz
5. Toney Freeman
6. Essa Obaid
7. Sergey Shelestov
8. Thomas Benagli
9. Alvin Small
10. Marcos Chacon McWeeny
11. Mario Van Steenberghe
12. Raul Carrasco
13. Angel Higueras
14. Antonio Morales
15. Serdar Aktolga
16. Amaud Plaisant

 

Ronny Rockel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Roelly Winlkaar

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

James "Flex" Lewis

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Robert Piotrkowicz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Toney Freeman

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Essa Obaid

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sergey Shelestov

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Thomas Benagli

 

Szólj hozzá a fórumban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15285


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!