Shawn Rhoden a Szimmetria Szultánja!

2012-10-14

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Shawn Rhoden egyértelműen belépett a legfelsőbb ligába: megnyerte az Arnold Classic Europe-ot, méghozzá nem gyenge mezőnyben.

 

Shawn a Mr. Olympia-n megmutatta, hogy a '90-es évek sikersztorijait, amikor versenyzők a semmiből érkeznek meg az élmezőnybe, nagyon is lehetséges megismételni napjainkban is, ugyanis egyetlen év alatt a 11. helyről a dobogóra ugrott. Most pedig azt is megmutatta, hogy ez nem egy vakszerencsének köszönhetően tökéletesre sikerült formaidőzítésnek köszönhető, ugyanis a mostani hétvégén még jobban nézett ki, mint az "O"-n. A kérdés már csak az, hogy hova tovább, ugyanis a következő lépés innen Phil Heath befogása lehetne, csakhogy könnyebb ezt mondani, mint megcsinálni.

Dennis Wolf sem bírt Shawn-nal, pedig a "Farkas" is sokat javult az Olympia óta. Ezúttal sokkal teltebb volt a színpadon, de korábban volt már szárazabb is, így ezúttal nem tudott érdemben harcba szállni a győzelemért. Mindenesetre azt nem lehet mondani, hogy klasszisokkal lett volna elmaradva a győzteshez képest, sőt ha a kondíció is ott lett volna a szeren, könnyen meglehetett volna neki az első hely. A harmadik helyezett Roelly Winklaar meglepetés volt, na nem azért, mert eddig ne lehetett volna tudni, hogy megvan a potenciálja egy dobogóhoz az Arnoldon, sokkal inkább azért, mert még mindig igencsak el volt maradva egyéni legjobbjától. A karjai irtózatosan vastagok, mint mindig, de ettől eltekintve kissé lapos volt, ami nem kifejezetten mutat jól a fizikumán.

A negyedik helyezett még nagyobb meglepetést okozott, ugyanis Robert Piotrkowicz genetikai adottságaival ilyen magasra jutni nem akármilyen teljesítmény. Köszönheti ezt elsősorban a brutális kondíciójának, amiben pedig része lehet a "hazai pályának" is, hiszen Robert nem a tengerentúlról érkezett Spanyolországba. Persze ez semmivel nem kissebbíti az érdemeit, amelyek közé mindenképpen oda kell sorolni, hogy megverte a két hete még az Olympia top hatosában meccselő Toney Freeman-t. Az X-man valószínűleg megint csalódott lesz az eredménnyel, és még csak azt is nehéz lenne ráhúzni, hogy hibázott volna. Persze nem volt olyan irtózatosan száraz, mint Robert, így azt is erős túlzás lenne állítani, hogy érthetetlen az eredmény, de mindenesetre Toney-nak egy ennél jobb helyezés is benne volt a pakliban.

Ronny Rockel-nek visszatértek a régi problémái: megint nem volt elég száraz a hátpózokban, miközben szemből úgy festett, mint aki a harmadik helyért is harcba szállhat. Nos ez nem történt meg, de remélhetőleg hamarosan megembereli magát, és ismét elkezdi azt a fantasztikus kondíciót mutogatni, ami az elmúlt pár évben szinte a védjegyévé vált. Johnnie Jackson sem úgy fog távozni Madridból, ahogyan szeretne, ugyanis az Olympiához képest két helyet volt képes javítani, holott ennél jóval többen kiszálltak előle, de kissé neki is megárthatott a repülőút.

A legérdekesebb a nem top helyezettek közül azonban Lionel Beyeke, akitől lehetett volna számítani egy nagy dobásra, csakhogy ez teljes egészében elmaradt. Az "O"-n körülbelül úgy nézett ki, mint akinek van még 2-3 hete az első versenyéig, és gyakorlatilag most is ugyanez volt a helyzet, holott eltelt közben kereken két hét. Kétségtelen, hogy ha hozza a kondit, az első helyért harcolhatott volna, de így be kellett érnie a tizenelsővel, mert a díjkiosztón nem az számít, hogy mi lett volna, ha száraz, és még csak az sem, hogy mi lett volna ha Darth Vader a szentimentális nyáladzás helyett egyszerűen levágja Luke-ot már a Birodalom Visszavágban. Remélhetőleg jövőre azért összeszedi magát, mert pillanatnyilag nagyon úgy néz ki, hogy az idei évet már feladta, és nem fog elutazni a Brit Grand Prix-re.

 

Szólj hozzá a fórumban!

Teljes eredménylista

1. Shawn Rhoden
2. Dennis Wolf
3. Roelly Winklaar
4. Robert Piotrkowicz
5. Toney Freeman
6. Ronny Rockel
7. Johnnie Jackson
8. Michael Kefalianos
9. Edward Nunn
10. Feras Saied
11. Lionel Beyeke
12. Hidetada Yamagishi
13. Steve Benthin
14. Daniele Seccarecci
15. Ben White
16. Sergey Shelestov
17. Manuel Manchado

 

 

Shawn Rhoden

 

Dennis Wolf

 

Roelly Winklaar

 

Robert Piotrkowicz

 

Toney Freeman

 

Ronny Rockel

 

Johnnie Jackson

 

Lionel Beyeke

 

Szólj hozzá a fórumban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!