Superbody 2007

 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

100% Superbody Professional!

…ez volt a verseny idei szlogenje! És valóban! 100% Superbody volt, minden tekintetben a nagy 90-es kongresszusiakhoz hasonlított. Talán csak az indulók számában maradt el. Sajnos. Meglepetés volt számomra, hogy a Tinédzser kategória szokásával ellentétben az idén viszonylag kis létszámú lett. Ennek szerény elemzésem szerint három oka is van, elsősorban a tinédzserek érdeklődési körének átalakulása úgy demográfiailag "an-blokk", másodsorban az éveken át ismétlődő nagyon de nagyon magas T-kategóriás színvonal (emlékezzünk csak, két nagyon híres sztárversenyző is T-ből nyert abszolút Superbody-t), ami miatt bizony meggondolják magukat a kezdők, hogy érdemes-e színpadra állniuk, és végezetül a klasszikus régi klub-rendszer leépülése és a nagy sztár-edzőtermek kivonulása a versenysportból. Nagyon erős volt az Athletic kategória, amiért évek óta sokat lobbiztunk, a sokkal reálisabb súlyhatárok egyrészt kicsit több diétára sarkallnak U-s versenyzőket, másrészt azok közül, akik már munkával keresik a kenyerüket igenis vannak szép számmal, akik kipróbálják vagy kipróbálnák magukat, viszont az U kategória nagyon magas, sokszor több éves edzéssel elért színvonalát nem tudják munka mellett hozni.


Superbody 2007 - képek

Az Újonc kategóriák erősek voltak, nagyon jól felkészült versenyzőkkel. A két Open kategóriában évek óta javuló Superbody versenyzők, Bodó Imre és Molnár Péter végeztek az élen. Az abszolút választásban szorosan bár, de Molnár Péter bizonyult jobbnak. A GP kategóriában mindent és mindenkit elhomályosított egy jelenség, a "homo horroricus" - azaz Kathi Béci. Bécinek úgy látszik, hogy az erőemelés után nagyon fekszik a testépítés is, hiszen kétséget kizáróan nyerte a kategóriáját és az abszolútat is. Remzső Ferinek talán akkor lett volna esélye megszorítani, ha szuperszáraza érkezik, és ha ezt a megfelelő barnítással meg is tudja mutatni. Felsőtestben erősebb volt, még majd 20 kilóval könnyebben is szélesebb volt Bélánál, de sajnos a lába és az összhatás ezúttal nem volt elegendő a győzelemhez.

100% Professional! És ez is igaz, a versenyt a szervező csapat több mint 10 éves tapasztalatával gördülékenyen, szinte rutinból csinálja már. A versenyről a BB.Tv természetesen különszámban beszámol majd, a fotókat pedig a hét folyamán rakjuk majd sorban kifelé...

Eredmények - elődöntők

Teenager - 1

  1. Karácsonyi Krisztián (33) Tozo BodyFormers
  2. Fürer Attila (44) Fitness 2000
  3. Lőrincz Norbert (57) Lantos Johnny Fitness
  4. Juhász Norbert (1)

Teenager - 2

  1. Hársch Attila (32) Tempo Fitness Cegléd
  2. Kanizsai Renátó (46) Lantos Johnny Fitness
  3. Gyenis Ádám (4) Body Roli SE
  4. Hári László (30) Fitness 2000
  5. Újlaki Csaba (2) Corpus SE

Athletic - 1

  1. Lénárd Lajos (52) Lantos Johnny Fitness
  2. Csorbai Ádám (36)
  3. Csatári Ervin (38) Galaxy Fitness
  4. Kiss Sándor (34)
  5. Papp Zoltán (39) Tom Gym
  6. Vonet Niku (110)
  7. Dobos Róbert (35)
  8. Marton János (13) Havanna Fitness
  9. Balázs Csaba (51) Tempó Fitness Cegléd

Athletic - 2

  1. Illés Norbert (41) Power Gym
  2. Ádám Zoltán (54) Tozó BodyFormers
  3. Lénárd Gábor (53) Kecskeméti Belvárosi Fitness
  4. Nagy Arnold (114)
  5. Nagy Ferenc (58)
  6. Ember Zsolt (61) No-Stressz Fitness
  7. Jandás Róbert (97)
  8. Ferenczi Gergely (7)
  9. Kecskés Gábor (10) Balmaz Sport Gym

Újonc - 1

  1. Farda Krisztián (116) Tozó BodyFormers
  2. Kiszty Roland (49) Tozó BodyFormers
  3. Kapitány Róbert (50)
  4. Kerekes Sándor (55) Veresegyházi Termál Fitness
  5. Bolla József (3) BodyGuard SE Tapolca
  6. Balázs Botond (47)
  7. Sinka Zsolt (28)

Újonc - 2

  1. Varga László "Guldi" (78) Millenium Fitness
  2. Tirpák László (79)
  3. Németh Attila (16) Tozó BodyFormers
  4. Kovács Zoltán (64) Jimmy Gym
  5. Sipos Máté (5) Lantos Johnny Fitness
  6. Jenei Attila (11) Pulzus Fitness
  7. Szilágyi Gergely (113) Active Zone

Open - 1

  1. Molnár Péter (23) Tozó BodyFormers
  2. Major Zsolt (29) Vida Fitness
  3. Erdős Ádám (26) Tozó BodyFormers
  4. Kecskés Gábor (15) egyéni
  5. Sére Sándor (109) egyéni
  6. Tóth Gábor (45) Iron Bull Fertőd

    Szpisják László (18)
    Sipos Viktor (27)

Open - 2

  1. Bodó Imre (173) Lantos Johnny Fitness
  2. Gyöngyösi Roland (100) Vida Fitness
  3. Fülöp Zsolt (60)
  4. Debreceni Gábor (22) Tozó BodyFormers
  5. Áfra Ákos (21) Kiskastély Fitness
  6. Kapusi László (40) Vida Fitness

    Balla Péter (115)
    Erdős Ferenc (95) Tozó BodyFormers
    Molnár Márton (67) Body Roli SE

Döntők

Női Body

  1. Pál Mónika (101) Vida Fitness
  2. Márai Brigitta (94) Somogyi Rendőr SE
  3. Herczog Erzsébet (99) egyéni

Fittness Forma - 1

  1. Farkas Andrea (17) Jump Fitness
  2. Máté Szilvia (24) Vida Fitness
  3. Horváth Orsolya (103) Body Aréna Csorna
  4. Schingál Tünde (31) Fitness 2000

Fittness Forma - 2

  1. Kovács Nóra Mária (96) egyéni
  2. Hegedűs Anita (42) Lantos Johnny Fitness
  3. Kovács Noémi (118) Toldi Novo Orahovo
  4. Kovács Diána (43) TIFIT
  5. Stodola Brigitta (59) egyéni
  6. Tézsla Ágnes (48) egyéni

Fitness modell 1

  1. Gottlócz Zsuzsa (120) Vida Fitness
  2. Kulcsár Krisztina (104) SFR
  3. Oláh Noémi (105) Tozó BodyFormers
  4. Suba Krisztina (6) egyéni
  5. Péter Lívia (93) egyéni
  6. Gödény Ráchel (102) Active Zone
  7. Hadnagy Anikó (80) egyéni

Fitness modell 2

  1. Toldi Zsuzsanna (86) egyéni
  2. Kacsó Blanka (63) egyéni
  3. Torma Krisztina (25) Vida Fitness
  4. Mészáros Babett (111) Fitness 2000
  5. Morvay Rita (112) Fitness 2000
  6. Kovács Ágota (65) Echo Fitness
  7. Erdélyi Annamária (108) egyéni

Teenager összevont

  1. Karácsonyi Krisztián (33) Tozó Bodyformers
  2. Hársch Attila (32) Tempo Fitness Cegléd
  3. Fürer Attila (44) Fitness 2000
  4. Kanizsai Renátó (46) Lantos Johnny Fitness
  5. Gyenis Ádám (4) Body Roli SE
  6. Lőrincz Norbert (57) Lantos Johnny Fitness

Athletic összevont

  1. Lénárd Lajos (52) Lantos Johnny Fitness
  2. Csorbai Ádám (36) egyéni
  3. Illés Norbert (41) Power Gym
  4. Csatári Ervin (38) Galaxy Fitness
  5. Lénárd Gábor (53) Kecskeméti Belvárosi Fitness
  6. Ádám Zoltán (54) Tozó Bodyformers

Újonc összevont

  1. Farda Krisztián (116) Tozó BodyFormers
  2. Varga László "Guldi" (78) Millenium Fitness
  3. Tirpák László (79) egyéni
  4. Kiszty Roland (49) Tozó BodyFormers
  5. Németh Attila (16) Tozó BodyFormers
  6. Kapitány Róbert (50) egyéni

Open - 1

  1. Molnár Péter (23) Tozó BodyFormers
  2. Major Zsolt (29) Vida Fitness
  3. Erdős Ádám (26) Tozó BodyFormers
  4. Kecskés Gábor (15) egyéni
  5. Sére Sándor (109) egyéni
  6. Tóth Gábor "Hardman" (45) Iron Bull Fertőd

Open - 2

  1. Bodó Imre (19) Lantos Johnny Fitness
  2. Fülöp Zsolt (60) egyéni
  3. Gyöngyösi Roland (100) Vida Fitness
  4. Debreceni Gábor (22) Tozó BodyFormers
  5. Áfra Ákos (21) Kiskastély Fitness
  6. Kapusi László (40) Vida Fitness

Teenager - Athletic - Újonc - Open 1-2
Superbody 2007 Abszolút Bajnok

  1. Molnár Péter - (23) Tozó BodyFormers
  2. Bodó Imre (19) Lantos Johnny Fitness
  3. Farda Krisztián (116) Tozó BodyFormers
  4. Karácsonyi Krisztián (33) Tozó BodyFormers
  5. Lénárd Lajos (52) Lantos Johnny Fitness

Grand Prix - 1

  1. Kozaróczy Tibor (107) Vida Fitness
  2. Szakács Sándor "Gyurma" (98) Peak Performance
  3. Barkóczi Tamás (117) Fitness 2000
  4. Baski Sándor (20)
  5. Liszka Péter (119) Toldi Novo Orahovo
  6. Polyák István (62)

Völgyi Péter (12) Vida Fitness

Grand Prix - 2

  1. Kathi Béla (66)
  2. Remzső Ferenc (56)
  3. Jenei István (8) Huber Fitness
  4. Priskin Gyula (92) Fitness 2000
  5. Nagy Levente (9)
  6. Szabó András (14)

Grand Prix 1-2 összetett
Superbody 2007 GP Abszolút Bajnok

  1. Kathi Béla - egyéni

Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Mind izomtömeg növeléshez, mind szálkásításhoz, mind fogyáshoz szükséges az edzés. Edzés nélkül SEMMI nem működik. Nincsenek csodaszerek, és...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!