Véráztatta VB Indiában

2011-11-08

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Az IFBB Világbajnoksága közismerten az egyik - ha nem a - legkeményebb testépítő verseny, de három halálos áldozattal az idei kiérdemelte a "gyilkos" jelzőt is.

Sami Al Haddad, az abszolút világbajnok

 

A hírek szerint legalábbis hárman haltak meg, egymástól teljesen függetlenül a Mumbaiban rendezett VB-n, de egyelőre csak az egyik esetről kerültek nyilvánosságra részletek.

Az egyetlen ismert áldozat a Szíriából érkezett Mahmoud Ibrahim Alhdidi. Szemtanúk szerint annyira rosszul volt, hogy a mérlegelésre tolókocsiban(!) kellett betolni a versenyzőt. Aki mellesleg 29 éves volt, nem pedig 90, ahogyan arra a fentiekből esetleg következtetni lehetett volna. A tanú leírása szerint egyszerűen elájult a dehidráltságtól, és hiába szállították kórházba azonnal, már nem lehetett megmenteni, így halottnak nyilvánították valószínűsített szívrohammal.

Ezen a ponton persze felmerül az örök kérdés: Miért? A húszas éveikben járók között viszonylag ritka a szívroham, még az alapvetően egészségtelenül élők körében is. Viszont ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, emberünk ízig-vérig testépítő volt, és ez lett a veszte. Nyilvánvalóan igyekezett a lehető legtöbb vizet kihajtani a bőre alól, nemcsak azért, hogy jobban mutasson a színpadon - persze ez is elengedhetetlen, hiszen az IFBB VB-n vannak a világ legkondícionáltabb testépítői -, hanem azért is, mert a 75 kiló alatti kategóriában akart indulni.

Az ilyen extrém szintű vízhajtás pedig még a laikusok számára is nyilvánvalóan nem túl egészséges. Persze nem kell megijedni, otthoni körülmények között szinte lehetetlen ilyen szintre jutni, már csak az iszonyatos szomjúság és rosszullét miatt is. Itt azonban egy kőkemény testépítőről van szó, aki igencsak komoly szinten űzte a sportot, és fittyet hányva a figyelmeztető jelekre, tovább feszegette a határt.

Egy másik elmélet is valószínűsíthető viszont: elképzelhető, hogy Indiában nemcsak az ételekkel és a vízzel kell vigyáznia az odalátogató külföldieknek, hanem még a vízhajtók sem a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. A három versenyző pedig könnyen lehet, hogy ennek esett áldozatául. Ez azért is tűnik reálisnak, mert a sport történetében mindeddig példátlan volt, hogy egyetlen verseny lebonyolítása alatt három haláleset is bekövetkezzen.

A rendőrség ugyan nyomozást indított az ügyben, és jelen pillanatban a halottkém jelentésére várnak, de még ha sikerül is kideríteniük a halál valódi okát, az jó eséllyel soha nem kerül nyilvánosságra.

(Addig is gratulálunk a dopping ellen vívott - cseppet sem képmutató - küzdelemért. a szerk.)

Ejtsünk azonban néhány szót az abszolút bajnokról is, ugyanis a tragédiák ellenére a múlt hétvégén egy szerencsés versenyzőnek beteljesült az álma. Sami Al Haddad végre elérte a célját, és megnyerte az abszolút világbajnoki címet, ami az egyetlen volt, ami még hiányzott a trófeagyűjteményéből. Sami a világbajnoki címet korábban bezsebelte, de az abszolút kategóriában eddig mindig kikapott - főleg a tömeg miatt.

Idén bezsebelte az első amatőr Mr. Olympia abszolút első helyét is, de még akkor sem fogadta el a profi kártyát, valószínűleg a bahreini szövetség hatására. Most azonban nagyon eltökéltnek látszott, hogy a 90 kiló alatti kategória bajnokaként fejest ugorjon a profik világába, és megnehezítse a 212 fontos divízió versenyzőinek életét. Reméljük, hogy ezúttal tényleg elfogadja a profi kártyát, ugyanis a "kicsikre" tényleg ráfér a véfrissítés, néhány jó versenyző formájában - egy abszolút IFBB Világbajnoknál jobbat pedig nem könnyű találni az amatőrök között.


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!