WABBA WORLD CHAMPIONSHIPS 2011

2011-06-19

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
A WABBA-nak is két VB-je van egy évben: ez, majd az év végi Universe. A Világbajnokságot itt rendezték nálunk, tegnap.


Laminált padlólapok a VB-n!

Tudomásom szerint Spanyolországban lett volna a World Championship, de a spanyolok lemondták a nátha, vagy egyéb ok miatt. Így cirka 1-2 hónappal ezelőtt derült ki, hogy Pintér Feri mint a WABBA prominsne átvette a szervezést, és idehozza a versenyt a Lurdy Házba.

Mi kissé hitetlenkedtünk, hogy meg lehet ezt csinálni, különösen információáramlás híján. Ugyanis érdemi infó még hozzánk sem nagyon jutott el, sőt, a szponzor Scitechez sem. A magyar WABBA honlap nem működik, a nemzetközi honlapra csak mostanában került fel egy plakát minden egyéb info nélkül. Amelyre ránézve egyébként Tóth Dani reklámfotója azt sugallja, biztos a Diego is szponzorálja az eseményt, pedig nem.

Persze meg lehet magyarázni, miért működött mindenféle reklám és tájékoztatás nélkül tegnap a verseny. Ennek oka részben az, hogy a kommunikácós csatornák a WABBÁN belül megvannak, ők szépen letárgyalták egymással a dolgokat. A másik ok, hogy a magyar testépítésben Pintér Feri központi alak, eleve a top testépítők többsége nála van leigazolva. Így a versenyzői gárdával és a szakmai közönséggel (értem ezalatt főleg a Fitness 2000 tagságát és a kapcsolódó haveri kört) nem volt gond. Csak az egyéb közönség nem volt jelen, ami viszont a szponzoroknak számítana éppenséggel. (Bár én frankón találkoztam a Lurdyban egy srácal, aki nézőnek jött.) Természetesen azokért nem kár, akik fontosabb programnak tartották a buzifevonulást.


Adjunk az esztétikának is

A Lurdy rendezvényközpontja nem jó versenyhelyszínnek, mert túl alacsony a plafon és a színpad. Ez azt eredményezi, hogy az idő előrehaladtával egyre több fasz fog felállni, ami előny egy pornófilm fogatásán, de itt csak arra jó, hogy a hátsó sorokból semmit se lehessen látni, se dolgozni, elöl meg ugyebár a bírók feje és a mászkáló droidok vannak képben/útban. (Azt már rég feladtam, hogy normálisan statívval felállunk.)

Azt azonban le kell szögezni: fényévekkel színvonalasabb volt így, a Lurdyban megrendezve, mint  a tavalyi Universe Alzeyben, a WABBA állandó Universe-székhelyén. Jóvan kulturáltabb színhely, mint az ottani csöves-sportcsarnok, ráadásul itt viszonylag pörögtek az események. (Igaz, könnyen írom le ezt nagy pofával, mert nem voltam kint egész nap.)


Jobbról Kökény Béla

Sosem gondoltam, hogy ezt le kell írnom: üdvözlendő, hogy megnyirbálták a szapadpózokat, a döntőben csak az első 3 adhatta elő a kűrjét. Eljutottunk addig, hogy aminek elvileg a shownak kellene lennie, az ma már a legótvarabb szar része a műsornak: a versenyzők kurva unalmas kűröket csinálnak, legtöbbjük májerkodni próbál, de pózolni nem tud, miközben lehetőség szerint a legunalmasabb vernyogó szart, és/vagy a közhelyig játszott errepózójjáhülyegyerek-zenét prezentálja. 2011-re a sláger kétségetelnül a tetves Karib-tenger kalózai filmzene, aminél én inkább kimegyek hányni. Talán most mintha kevesebb Celine Dion jellegű nyáladzó fos lett volna, mint tavaly, de ez minden bizonnyal a véletlen műve (vagy azé, hogy nem voltam ott egész nap, és nem halottam), és annyiból nem baj, hogy ha a tavalyi Universe nehézsúlyú mezőnyének pózolását kellett volna látnom, inkább kimenekülök  a felvonulókhoz, mert ott több férfiasságot látok.

Ez a verseny Kökény Béláról szólt. Béla tavaly nagyot villantott év végén, de az csak első bekészülése volt, így az élesség nem volt az igazi. Ezen most javított, és mindenki tudja: a WABBA VB nagy esélyeseként jött ide. Aztán a nyerteseként ment haza. Nem voltak könnyű ellenfelek, a brutálisan szálkástól a brutálisan nagyig terjedt a paletta. Bécinél azonban (Kathi Bécivel majd lejátsszák a becenév jogdíjvitát) a kerekség és az arányok nagyon rendben vannak. Ha elsőre nem is vágtuk le, de szép lassan egyértelmű lett, hogy viszi a címet - aztán vitte is.

Sára Gyuri középen

A nap másik sztárja Sára Gyuri, ő nagy kedvence a hazai testépítő társadalomnak, és most is sokan drukkoltak neki. Gyuri is komoly küzdelemben nyert: amikor a top 3-at kihívták, én csak akkor fogtam fel, hogy övé lesz a cím. Ennyit akart, most pihenő vár rá - örömteli visszatérés, mert legutóbbi versenyszezonja igencsak megviselte.

Balről a harmadik Zombori Laci, jobbra mellette Méri Zoli

A nézőtéren ott volt Bognár Gergő és Molnár Peti is. Gergő megerősítette, hogy minden a terv szerint halad, őszre készül. Molnár Peti nem éppen a terv szerint, de szintén indul, így az őszi versenyszezon a Bognár-Molnár-Kökény hármasról fog szólni. Az egy dolog, hogy mindhárman a Fitness 2000-nél vannak, de ráadásul hasonló kvalitású top-versenyzők. MIndegyiknél rendben van a tömeg és a kondíció, sőt, az arányok is, mégis tök más típusok. Hogy ki lesz a legjobb ősszel? Ez egy olyan kérdés, ami biztosan érdekessé teszi az őszi szezont.

 Természetesen voltak még érdekességek, például Szántai Dóri nem indult, mert egy motorbalesetben leszakadt két ujja - ezeket látni fogjátok az összefoglalóban a BB.Tv Flashben, ha kész lesz.

Colos beszámolója következik, fotók meg mennek a galériába

 Kőkény Béla abszolút bajnok

 


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
Benedek Niki a debreceni Cutler Gymben. Fotó: Derencsényi István, Naplo.Hu Az edzésgyakoriság kérdése bonyolult, mert egy csomó tényező be...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!