Oláh Ákos: nulladik verseny

2018-04-10

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Nem is gondolnád, hogy Oláh Ákos nemzetközi fekvenyomó bajnok nem csak fekvenyomásban szakértő, hanem profi tápkieg felhasználó is. Ha így folytatja, ő lesz az egyik guru.

Ez azt jelenti, hogy Ákos komoly tudással rendelkezik és sok mindent használ: pontosan tisztában van a BCAA-glutamin duó, a Vitargo edzés előtt és utáni töltés  és egyebek rejtelmeivel. Ezt sajnos nem sok versenyző mondhatja el magáról.

Kevés fekvenyomó lábazik, de Ákos másképpen gondol a fizikumra, minthogy csak önmagában a versenyzés és minél nagyobb súly kinyomása legyen a cél. A minél nagyobb súly kinyomásáról pedig annyit: a legtöbben abban hisznek, hogy a lábedzés gyengíti a fekvenyomást. Ákos pedig abban, hogy erősíti.

A következő beszámolót küldte nekünk az idei évkezdésről:

 

Szintfelmérő, mondhatni nulladik versennyel kezdte az évet a Miskolc Benchpress Team, mert április 22-re terveztük a szezon első megmérettetését.

Igaz még az alapozó edzések végén járunk, de igéretet tettem még ősszel Matisz György barátomnak, hogy viszem a csapatot és képviselem a Borsodi Klánt.

II. Alföldi Betyár Fekvenyomó Kupa - Kunszentmárton 2018.03.31.

 

Eredményeink:

Nagy Miklós Nándor: Junior -90kg-ban 160-kg-al 2.helyezés

Suszter Máté: Open -80kg-ban 152,5kg-al 1.helyezés

Oláh Ákos: Open -100kg-ban 205kg-al 1.helyezés


26-án hétfőn reggel még 106,1kg voltam, mivel még nem vagyok jó erőben, és ráadásul a -100kg-os súlycsoport után -120kg következett, ezért úgy döntöttem befogyasztok 100 alá, hogy biztosan dobogóra álhassak. 

Szombaton reggel 8-kor sikeresen 98,9kg-al mértem,és délután versenyeztem.

 

Hogy még egyszer tisztázzuk: azért nulladik verseny, mert teljes mértékben alapozás, a versenyfelkészülés komolyabb része innen kezdődik.

Így néz ki két, konkrét edzés - itt rendes edzésterv van, kiszámolt súlyokkal:

 
Az alaperőm 200-210 kg környékén mozog.
 
A Betyár kupa óta két edzésem volt, a múlt pénteki nagyobb ismétlés számmal (4x6), a mai pedig kisebb ismétlés lényegesen nagy súllyal, majd BENCH MONSTER-rel.
 
Péntek: 
 
X-10
60-10
100-8
120-6
140-6
160-6
180-6-7-6-6
150-15
 
Szűken
120-8
140-6
160-2
 
Hétfő: 
 
X-10
60-18
100-16
120-10
140-8
160-6
180-4
190-3
200-2-1-1
 
Bench Monster
210-4
230-3-4-3

200-10

 
Oláh Ákos a BBTv-ben

Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz n...
Rock ballada napot tartunk, mert olyan vidámak vagyunk, hogy szörnyű, ismét van speciális vendégünk Fekete Miki személyében, és megtárgyalun...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!