Strongman


Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Az emberiség történelmében mindig jelentős szerepet töltött be az erő misztériuma. Mondhatni, hogy ez formálta ilyenné világunkat, és így meghatározza mindenkori életünket. Minden népnek megvan a saját hőskultusza, amire büszkék a különböző nemzetek, címereiken, zászlaikon, az erő szimbóluma díszlik. Erősnek lenni tiszteletre méltó dolog, és elismerést vált ki minden megnyilvánulása.


Vannak, akik természettől fogva erősek, és génjeikben hordozzák a törzsfejlődés e meghatározó jellegét, és vannak, akik fellázadva az atomkor emberének fizikális elkorcsosulása ellen, igyekeznek megőrizni testi erejüket, sőt fejleszteni azt.

Sokféle területen, rengeteg módszer van a különböző típusú erő fejlesztésére, bemutatására. Nyilvánvaló, hogy a sport nyújthatja a legkiválóbb lehetőséget mindehhez. A sportrendezvények látványos bemutatóin a versenyzők, a modern kor gladiátorai bemutathatják tudásukat.

Persze az igazi erő megtestesítői azok az óriások, akik mesebeli hőseinkhez leginkább hasonlítanak, és megjelenésükkel, fizikumukkal, ember feletti teljesítményükkel, elkápráztatják a nagyérdemű közönséget.

Mert kell a cirkusz, mert szükség van bálványra.

Létezik egy olyan színtere az erő bemutatásának, amely talán minden ilyen lehetőség közül a legextrémebb. A versenyzők, hihetetlen súlyú kamionokat húznak el, óriási, szinte megmozdíthatatlan kőgolyókat emelnek fel, beállnak két ellenkező irányba guruló autó közé, és addig tartják, amíg szinte szétszakadnak… Akaraterejük, teljesítményük felfoghatatlan, emberi léptékkel nem mérhető. Számukra nem léteznek azok a hétköznapi határok, amelyek bennünket körülvesznek.

A látvány mindenkit lenyűgöz, a hitetlenkedők pedig bizonytalan kísérletet tesznek a gyakorlat teljesítésére. Hiszen az eszközök többsége annyira hétköznapi, csak nem mindenki ugyanarra használja őket… Ezáltal válik az egész mutatvány hitelessé.

És hihetetlenné…

Ily módon ébredünk rá ismét, egy ősi hatalomra, a NYERS ERŐ hatalmára.

Farkas Tamás

IFSA Világ Legerősebb Emberei

Magyar Erősember Kupa 2007 Harta

Szlovákia - Magyarország Erős Ember Csapatverseny 2005

Magyarország Legerősebb Embere Fedettpályás OB 2005

Négy fős Erősember Csapat EB 2005

Finn-Magyar Erősember versen 2008

Nemzetközi Erősember csapatverseny 2005

Magyarország Legerősebb Embere Páros OB 2005

Abádszalók Erősember Verseny 2005

Újkígyós Erősember Kupa 2005

Réde Erősember Kupa 2005

Baradlay Tehetségkutató Erősember Kupa 2005

Tiszaújváros STRABAG Erős Ember Magyar Kupa 2005

II.osztályú Magyar Kupa 2005

Magyarország Legerősebb Embere 2005 Egyéni OB

Visegrád Erős Emberek Kupa 2005

Baja Erős Emberek Kupa 2005

MESZ Magyarország Legerősebb Embere 2005 Egyéni OB Selejtező

IFSA Moscow Grand Prix 2005

IFSA Katalán Nagydíj 2005

IFSA Finnország Legerősebb Embere 2005

IFSA Nyugat Európa Legerősebb Embere 2005

Strabag Erős Emberek Kupa 2005

Citroen Erős Emberek Kupa 2005

WHB Erős Emberek Kupa 2005

IFSA Norvégia Legerősebb Embere 2005

IFSA Dubai Grand Prix 2005

IFSA Hungarian GP 2005 Szeged

Kunszentmárton Erősember Verseny 2005

MESZ II.osztályú Magyar Kupa 2005

MESZ II.osztályú OB 2005

StrongMan InterLeague 2005

Suzuki Mészáros Erősember Kupa 2005

Strabag Atel Erősember Kupa 2005

IFSA Brazília 2005

Magyarország Legerősebb Embere 2004

IFSA SAVARIA KUPA 2004

IFSA Champions Trophy 2004 - Turkey

IFSA Közép- Európa Legerősebb Embere 2004

Erős Emberek Kunszentmártoni Magyar Kupa 2004

IFSA Gold 2004 - Szeged

IFSA Romanian Open 2004

Pápa Erősember Kupa 2004

2004 Hódmezővásárhely Erősember Kupa

Erős Emberek Csátalja Magyar Kupa 2004

Erős Emberek Bácsbokodi Magyar Kupa 2004

Bátmonostor Erősember Kupa 2004

2004 Bajor Szikla OB

Nagyszentjános Erősember Kupa 2004

MESZ II.osztályú Magyar Bajnokság 2004

2004 Abádszalók Erősember Kupa

ERŐS EMBEREK UPC KUPA 2004

A Világ Legerősebb Embere EB - 2003

Holland Erősember Nagydíj 2003

Ylitornio Strongestman VilágKupa 2003

Közép Európa legerősebb csapata 2003

Magyarország - Szerbia Legerősebb Embereinek versenye 2003

Magyarország Legerősebb Embere Egyéni Országos Bajnokság 2003

Magyarország Legerősebb Embere Páros Országos Bajnokság 2003

Kunszentmiklós Erősember Kupa 2003

Strongestman Magyar Kupa 2003

IFSA Közép-Európa Legerősebb Embere 2003

Skót Felföldi Játékok 2003

IFSA HUNGARIAN STRONG MAN CHALLANGE 2003

Tó Legerősebb Embere 2003

Hofmann Kupa Szany 2003

Visegrád Legerősebb Embere 2003

Hajdúszoboszló Erősember Nagydíj 2003

Gárdony Erősember MB 2. osztály 2003

Győri Erősember Verseny 2003

I. Szegedi Nemzetközi Erőfesztivál

Dunaújváros Erősember Kupa 2003

Baradlai Kupa 2003

Baja Erősember Magyar Kupa 2003

Somogybabod 2003

2002 Magyar Bajnokság

Magyarország Legerősebb Embere 2002

Strongestman Szentes - 2001

Nick Árpád nem bírja abbahagyni!

A söröshordók éjszakája

Strongman Iskola

Magyar sportdiplomáciai siker az IFSA-ban!

Darázs Ádám Bejelentés

Világcsúcsok Délutánja, Bük, Sportcsarnok, 2004. november 7. 15óra

Celldömölk Kupa 2014

A világ legerősebb vikingje!

IHGF Budapesti Skót Felföldi Játékok 2014

Giants Live Hungary

HSMA Masters Országos Bajnokság 2014

Erős emberek bajnokok ligája Győrben

Nemzetközi páros erősember verseny Tatabányán

Giants Live Hungary a tévében

Szabó Zsolti: az élet igazságos

Brutál rönknyomás!

Szabó Zsolti túlélte, a rántotthús kevésbé

Darázs Ádám: miért éppen alaszka?

HSMA Erősemberek Fedettpályás OB

Poundstone kiszállt!


Kapcsolódó cikkek
IFSA Hungarian Grand Prix 2005 Május 1., Szeged 1: RÖNKNYOMÁS (LOG LIFT) 1. Zydrunas Savickas - World Record: 200 kg - 8p 2. René Minkwitz (165kg) 7p ...
TEHETSÉGKUTATÓ ERŐVERSENY A BARADLAI KUPÁÉRT SZOLNOK, 2003. JÚLIUS 20. 1.FARÖNKNYOMÁS, INDULÓSÚLY 60KG Helyezés Név Súly 1. Nagy Pét...
ERŐSEMBERVERSENY, HOFFMAN KUPA, SZANY Az idei év első erősember versenyét a szanyi sportcsarnokban rendezte meg az Erősember Szövetség. Kellemetlen feladat úgy...
A 2014-es év első BB.Tv-je, benne mindenféle nyalánkság az erősemberektől kezdve a Mr. Olympián keresztül (igen, BB.Tv a Mr. Olympián!) egészen Szakács Sanyi kö...
MESZ II.Osztályú OB 2005 Summit-Agro Hungária Kupa 2005. április 09, Tatabánya 1.Traktorkerékforgatás - 300kg - 6x, 1.Kiss Tibor - 39.57mp, (Tarján - 22év...
Négy fős Erősember Csapat EB - Sopron 2005.10.22 - Sportcsarnok Meghívást kaptunk Fekete Lacitól a Tv2 Erős Emberek versenysorozatának idei utolsó állomásá...
YLITORNIO STRONGESTMAN VILÁGKUPA 2003 Ylitornio Lappföldön van, a Mikuläs hivatalosan erre jär. 5000 ember lakik itt, a népsűrűség 2fő/négyzet km. A versenyt n...
MESZ II.OSZTÁLYÚ MAGYAR BAJNOKSÁG 2004 Baja, 2004. március 28. 15óra, _Versenyszámok:_ * Rönknyomás állva: 85kg-os rönk földről felvétele és kinyomása 75mp...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!