WPC Scitec RAW felhúzó OB

2014-05-12

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Vasárnap lezajlott a WPC RAW Felhúzó OB a Papp László Sportarénában. Rövid hangulatjelentés.

 

Már a reggeli nevezésnél is látszott, hogy nem mindennapi versenynek nézünk elébe: a hotelben kígyózó sorokban álltak az erőtől duzzadó versenyzők a mérlegeléshez.

A profi és mindig jókedvű WPC bírók minden versenyzőt besoroltak az adott kategóriába, akik aztán végre átmehettek az Arénába.

Miután a Lányok-fiúk elfoglalták a színpad környékét, többen megjegyezték, hogy végre méltó körülmények között zajlik a verseny, annak ellenére, hogy nem volt kicsi a zsúfoltság.
Az expo és a többi kiállító miatt csak korlátozottan rendelkezésre álló hely és a rengeteg  ember cseppet sem zavarta őket, főleg, hogy sok elismerő pillantás fokozta a versenyhangulatot.



A lányok/hölgyek gyakorlataival kezdődött a verseny. Büszkék lehetünk rájuk, hiszen az ország legerősebbjei látogattak el hozzánk, nem mindennapi teljesítményt nyújtva: a 160 kg feletti raw felhúzások azt hiszem magukért beszélnek! Stér Tünde megérdemelten vitte az abszolútot.

A férfiak türelmetlenül várták, hogy színpadra kerüljenek: régóta várták már a versenyt.

Külön örülünk, hogy a szomszédos Szlovákiából is eljönnek a sportbarátok, mindig szívesen látjuk őket: Tóth Gabi, Karácsony Peti és a többiek sok jókedvet hoznak.



15 éves versenyző

Olyan versenyzőkkel találkozhattak a látogatók, mint a legendás Mészáros Tibor, aki bőven 400 kiló feletti felhúzásával a világ egyik legjobbja!

Nem az a pár kiló a nehéz, ami felette, hanem ami a 400 alatt van  kijelentésésvel mosolyt csalt az arcunkra. Ő a fiaival vett részt a versenyen.

Keszthelyi Csaba bácsi Veszprémből 81. életévét tapossa: fiatalokat megszégyenítő súlyokkal kápráztatta a közönséget.



A Top Gymből szintén versenyzett a megszámolni sem tudom hányszoros testépítő és erőemelő Világbajnok Kupcsik Laci is. Rohrmann Kati néni bíróként és versenyzőként egyaránt részt vett. Sosem okoz csalódást.

Gruber Vili bácsi a szakma egyik alapítója itthon. 70 felett szintén jó erőben!  Egy külön egyéniség, ha valaki nem ismerné.

Molnár Tomi és Nagy Jani harcát élvezhették a nézők, hogy vajon kinek sikerül a 100 kg alattiak közűl először a 320 kg ? Tominak meglett, Jani is felállt vele, neki nem sikerült: egy hajszálon múlt csak az érvényes gyakorlat.



70 felett. Több, mint tíz évvel.

A nehézsúlyban Fülöp Mihály "Suta", Csárdaszállás legerősebb embere, aztán Szabó Zsótti. Ismertek még olyan őrültet, akarom mondani laza versenyzőt, aki kimegy rendes melegítés nélkül 300-ra felhúzni?  Zsolti azzal melegített és mosolygott is közben.

Világverő fekvenyomónk, Mészáros Laci egy rögtönzött fekvenyomó versenyre invitálta a nézőket, akiknek nem kellett kétszer mondani, hogy az értékes nyereményekért nyomjanak párat. Laci úriember volt és csak úgy osztogatta a díjakat.

Volt ezen a versenyen minden: Hablicsek Norbi kamikaze mutatványával ránk hozta a frászt, de szerencsére nem lett baj, csak egy kicsit elájult. Persze nem úgy ismerjük, hogy ettől meghátrálna. Pár perc múlva már mosolyogva mesélte a történteket.

Az egyik versenyzők megtanulta, hogy nem szabad olyan sokat reggeliznie verseny előtt, mert nem biztos, hogy benne marad felhúzás közben: szerencsére felül jött ki, ami valamivel jobb, mint ha alul jött volna.

Volt itt még egy "verseny": színpad-versenyzők: 1-0 



Zsótti úgy húzta a 300-at, mint Marika néni a kispárnát az ágyneműtartóból

Erősek a versenyzők, nem bírta a kiképzést az amúgy profi technika egy eleme, így a szípnad beszakadt. A verseny a színpad előtt folytatódott, ezzel még közelebb hozva  a nézőkhöz, ami talán jót is tett a hangulatnak, hiszen egyre hangosabb bíztató szavakat hallhattunk a nagyobb súlyoknál. Ez kell az embereknek!

Egy híján 150 induló, rengeteg néző és érdeklődő, nagyszerű hangulat - és ez csak egyre nagyobb lesz!

 

 

A képek a helyszínen készült illusztrációk. Flash hamarosan!


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz nem ...
A harminc nap éjszaka második része sötét napokat ígér - meglehet sötét volt annak a fejében aki írta, de a te napjaid is sötétek lesznek, h...
Michael Jai White a 2010-es évek új akciósztárja lehetne - mégis csak fos forgatókönyvekkel kínálják meg és ezúttal sincs másképp....

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!